Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Natasa: Hogy merészeli? Kuznyecov: Szóljon neki, Iván Ivánovics! Artjonov: Nagyon helyes, amit Alekszander Alekszandrovics cselekedett.. . Miféle tetemrehívás ez, amikor nemrég megmutattam Nyinocskának a kormányzó úr levelét... így volt, Nyinocska? Nyinocska (bólint.): Már említettem ... Artjonov: És nem véletlenül mutattam meg a gyásznak eme súlyos óráiban! Nem véletlenül. Mert nekünk már a fakoporsó mellett is az eleven tölgyfákra, eleven fenyőkre kell gondolnunk, gyermekeim! Az élő fákra, amelyek ott zúgnak a nagy szibériai szélben! (Hangját rezegteti) Az eleven fákra, melyekből még bölcső is lehet! Kuznyecov: Úgy van! (Tapsol.) Natasa: Ne tapsoljon, maga tuskó, ne tapsoljon! Kuznyecov: Szóljon rá, Iván Ivánovics, velem így nem beszélhet! Artjonov: Ha elmúlik a gyász — bocsánatot fogsz kérni, Natasa. Natasa: De jóba lettek! Az én egyetlen szerelmem koporsója felett, de jóba! (Sir.) Droszida: Ne sírj, drágaságom! Nyinocska: Ne sírj... (Dédelgetik.) Artjonov: A kormányzó világosan megírta ... a száműzötteken kívül európai foglyok is lesznek... Nyinocska: Miféle nációk? (Leplezi kíváncsi mohóságát; hüppög.) Kuznyecov: Mindig jön ide mindenféle náció . .. tán még svédek is . . . Artjonov: Meglehet, magyar is ... Hallod, Natasa, magyar! Hát nincs elveszve semmi. Elvégre látjátok, szegény Maruszja is mennyit várt hiába . . . amíg az Isten nem lett hozzá is kegyelmes. (Csend.) Natasa (felemeli szemét): Mit akar ezzel mondani? Artjonov: Kuznyecov, hozza ide a kedves lányát. (Kuznyecov bólint, elsiet.) Droszida: Mi akar ez lenni, apám? (Nyugtalan.) Nyinocska (mint aki valamivel többet tud): Sejtem én a dolgot... sejtettem én . . .már régen... Artjonov: Most mikor elszökött ez a legutolsó ... ez az orvadász vőlegénye . .. ahogy sírt a vállamra dőlve: Iván bácsi, Iván bácsi... engemet nem szeret az isten . .. (Idézi, megrendültén.) Ti akkor már nem voltatok ott. . . Minek hazugy- gyak? Olyan gyönyörűségesen tudott sírni a vállamon .. . Hát ez nagyonis szíven ütött. . . Nyinocska: Meglátni s megszeretni egy könnycsepp műve volt. (Halkan, szinte egyhangúan.) Natasa (szinte sikítva): Hogy-hogy szíven ütötte? Hogy érti azt, hogy szíven ütötte?! (Kis szünet.) Artjonov: Úgy döntöttem, hogy ... feleségül veszem ... Maruszját. ( Csend.) Natasa (felzokog): A koporsó felett! E koporsó felett! Nyinocska (metsző gúny) :HLzt nem hallottad? Az már nem koporsó, hanem tölgyfabölcső?! Megáll az ész! Kisül a szem! Elpazaroltuk magára az életünket! És maga éppen most.. . éppen most! (A koporsó felé.) Natasa: Hogy egyszerre jöjjön a csapás. Egy füst alatt a két csapás . . . Igen! Nyinocska: Az egyik tán eltompítja a másikat! Ki van ez fundálva! És együtt múlik el a két csapás fájdalma bennünk! Van ott ész, igen! Artjonov: Csak egy csapás, gyermekeim. Csak egy! A Patvarov halála! Mert a másik: a ti reményetek! 24
