Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Natasa: Gyönyörű! (Tapsol. Majd tovább köt.) Hiszen ezért is választotta a csatatéri halál vagy a főbelövés helyett a szökést, a fogságot. . . Túlélni, de fenyegetni! Ez volt a célja: nagy cél, elismerem .. . Valóban többet ér ez, mint egy oktalan, céltalan halál.. . Hányszor mondtam magának: így megérte. így magának volt igaza! így — úgy éreztem — gyönyörű sors jutott mindkettőnknek. A lelke itt van velem, és mégis ott. Mellettem is, de ott is nemzetével. . . Csak a nemzetével osztozkodom a lelkén ... senki mással... Szavaljon! Patvari: Igen, úgy érzem, néha valóban vándorol a lélek . .. (Kis szünet.) Ahogy szintén írtam ... (Szaval.) Halhatatlan a lélek, hiszem, De más világba nem megy át, Csak itt lenn a földön marad, A földön él és vándorol. Többek közt én, emlékezem, Rómában Cassius valék, Helvéciában Teli Vilmos, Párizsban Desmoulins Camill. .. Itt is leszek tán valami. (Kis csend.) Natasa: És lett is! Bécset fenyegető, nem alkuvó poéta! Jövendő, új sereget gyűjtő vezér! (Kis csend.) És nem színjáték-rendező! Nem komédiás! Nem, soha! (Kis csend.) Patvari: Könnyen lázit maga édesapja széles árnyékában ... (Sóhajt.) Natasa: Úgy gondolja? Kérdezze csak meg tőle, mit mondtam neki, amikor húsz éve elment a csatába .. . Megígértettem vele, hogy csakis tolmácsnak megy ... sosem bocsátottam volna meg neki, ha fegyverrel segít leverni a forradalmat . . . Magát is főképp ezért hozta haza . . . hogy a szememben jó pontot szerezzen azzal, hogy kimentett egy forradalmár költőt a császáriak karmaiból (Kis csend.) Szavaljon még... az újabbak közül is . .. azokból. . . mért nem szaval soha? Patvari: Nem! Nem! (Ijedt.) Azok . . . nem elég méltók a régiekhez . .. Natasa: Csak nem azt akarja mondani, hogy itt, énmellettem nem tudott ugyanolyanokat vagy még szebbeket írni? Mi hiányzott? Talán ez a komédia? Tán én küldtem jubileumi színjátszónak? (Más hang.) Szavaljon az újakból! Talán nem szépek? Patvari: Nem azt mondtam, hogy az újak nem szépek, hanem talán .. . öregesebbek . . . de azért szavaltam én már az újabbak közül is, csak maga nem tudhatta, melyik az új s melyik a régi... Szóval azért a fiatalkoriak csak mások . . . Natasa: De hiszen haza az újabbakat küldte! Patvari: (nyel egyet): Ó, haza igen ... de ők ott ezeket másképp olvassák ... szóval. . . a régi versek fényében . . . érti.. . (Elhallgat, mint aki erről maga sincs meggyőződve . . .) Ha innen küldöm — nekik a fáradtabb hangom is friss . . . mert rég nem hallották . .. (Egyre jobban belegabalyodik.) Natasa: Eressze el azt a gombolyagot! (Mint aki megkegyelmez.) (Jön Mitrofa.) Mitrofa: Na, művész úr, tegye le a gombolyagot, mert várja a színtársulat, azt üzenik. Patvari: Máris megyek! (Kap az alkalmon.) Natasa: (halk, sziszegve.): Többé soha! Sehova! Patvari: De elvégre ezt is csak meg kell mondanom nekik, hogy ne várjanak hiába . . . Hogy nélkülem csinálják! (Kimegy.) Natasa: Te mit állingálsz itt? 13
