Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
Artjonov: Ezek a hivatalnokok veszélyesek ám . . . tán nem ő jelentett fel annak idején névtelen levélben, hogy lutheránus emberekhez adtam nénéidet. . . Még szerencse, hogy Patvarov jó előre áttért. . . addig nem akar ez nyugodni, amíg postamester nem lesz Barguzinban. Márpedig a postamester itt én vagyok, és én is maradok! Natasa: O, Istenem! (Kiszalad belőle.) Artjonov: Mit jajgatsz? Natasa: Történhet bármi Nagyoroszországban, az egész világon, csak te maradj a postamester Barguzinban! Artjonov (rábámul): Ezt nem vártam tőled, Natasa! A házasságaitokkal is legalább ennyire törődtem! Mindent megadtam nektek — pedig végül is mindhárman unoka nélkül hagytatok! De erről tapintatosan sohasem beszéltem . . . Továbbá: az én vőimet, hiába voltak száműzöttek, a házban megbecsülték! Szereztem nekik állást. És vigyáztam, ne érje több bántódás őket! Jó voltam, amilyenek csak mi tudunk lenni. . . Igyekeztem számukra családiassá tenni. . . (Elérzékenyül.) Natasa: A terorrt. (Apró csend. Apja rábámul, tátog.) Artjonov: Hát ami sok, az sok! így velem ne beszélj! Egy színielőadásnak ekkora feneket keríteni! Natasa: Nem értitek . . . nem érzitek ... mi illő, mi nem ... mi méltó ... s mi méltatlan egy végül is nem szabad ember iránt. . . meddig lehet elmenni. .. Artjonov: De hiszen ő maga is akarta az előadást! (Jön Patvarov homlokát borogatva.) Patvarov: Jaj, istenem . . . (Meglátja őket.) Bocsánat! Natasa: Nézze a művét: belebetegedett! Artjonov: Na, kérdezd csak meg tőle! Ne szégyellő! Kérdezd! (El.) (Kis csend.) Patvari: Bocsásson meg, de egészen belebetegedtem . . . Natasa (megsimogatja homlokát, anyásán): Hát persze, hogy belebetegszik abba, ami nincs ínyére . . . Patvari: Enyhén szólva! Natasa: Hányinger környékezi az embert! Patvari: Szó szerint, kedvesem! Natasa: És le kell nyelnünk mindent! Patvari: De most már elég volt! Elég! Natasa (ránéz): Ezt a hangot vártam magától! Patvari: Nem tűröm tovább! Natasa: Maga mellett leszek! Mi a terve? Patvari: Először is szólok az édesatyjának, hogy többé semmiféle házi muzsikát, programot . .. Natasa: Nagyon helyes! Patvari: És szállítsák le ezt a Pjotruskát a nyakamról! Natasa: (rábámul): Tessék? Patvari: Ő kényszerített bele engem e gyalázatos játékba! Magam sem tudom, miért, de belementem . . . Kezdtem azzal, hogy csattogtattam a bokámat, amit Pest- Budán — esküszöm — sose tettem . . . Nemzeti költő — Patvari Péter! Szép, mi? Pláne, mint helyi iskolai pedellus és németnyelv-oktató! Agyalá- gyult voltam . . . szilaj csárdást jártam . . . hiszen látta ... és zongoráztam bús dalokat, hiszen maga is hallgatta ... és amitől aztán végképp hányingerem támadt... a hús ... a nyers hús ... és ráadásul ez a nyereg! Az az ócska nyereg! Hány és miféle ülepet hordott, ó Uramisten! Natasa: Egy szót se értek! Egy árva kukkot sem, Patvarov! Patvari: Nem akarok fajtám szakasztott képviselője lenni Barguzinban! Pláne, nem ahogy 10
