Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Kovács László: Máriakönnye
Máriakönnye zom abban, hogy őszinteségem átsüt a képen. Negyvenkilenc éves vagyok. Szülőfalum: Szeremle, amely 4 km-re fekszik, Vodica — Máriakönnye búcsújáró helytől, ahol a felvétel készült. Mint kisgyerek, mint ministráns, mint suhanc, majd főiskolás, felnőtt egy-két évet kivéve rendszeresen részt vettem e furcsa találkozókon. Felvonulnak itt magyarok mellett Észak-Bácska etnikumai: svábok, rácok, bunyevácok, sokacok, valamint nemcsak a környékről, hanem távolabbról is, családostul cigányok. A régi processziós érkezést felváltotta az Ikarus busz és a személykocsi. Az áhitatos csendet annak idején csak a közös ének és a félhangos ima törte meg. Ma erősítők, mikrofonok, kézihangszórók „segítik” olykor bábeli zűrzavarrá, a portékát eladni is akaró szintén hangos, zenének alig nevezhető valamit. Időben egyre közelebb a mához a pólusok élesen elkülönültek. Az idős, jobbára szegény falusi nénik, bácsik talán utolsó kapaszkodóként igyekeznek a fogalom nemes értelmében „teljes búcsút” nyerni. Míg a másik oldal, jobbára „hitetlen tamások”, csak a nyüzsgést, a kavalkádot, az emberi magatartásformákból a legeklektikusabbat keresik és találják meg, idegen testként az előbbiek mellett. Bizton tudom, hogy ez így van a nagy zarándokhelyeken is, tehát ez nem magyar specialitás. Túl a hagyományon, az újból felszabadított vallásgyakorláson, vajon nem jut-e ugyanarra a sorsra Vodica is, mint a magyar falu, életközegével, szokásrendjével együtt? Ha érzelmeinket nem pallérozzuk, vagy nem hagyjuk palléroztatni — valószínű, hogy az agónia következik. Remélem ezt igyekszik hátráltatni, vagy azt megőrizni az a temérdek felvétel, melyet hosszú évek alatt készítettem, s közöttük a fentebb látható is. Kovács László 86
