Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Vekerdi László: Európa változó őstörténete
— teljes egészében a viszonylag olcsó vegyszerezés és olcsó energia törékeny (és csaknem bizonyosan téves) feltételezésére épül. Minimális kutatás folyik olyan gabonafajták nemesítésére, amelyek viszonylag bőven teremnének a két-három évtized múlva valószínűleg szükségképpen és drasztikusan csökkentett input esetén. A nagy tejhozamokra szelektált modern tehén gyomorkapacitása sokkal kisebb elődeinél és a mai harmadik világbeli állatokénál, úgyhogy képtelen megemészteni a nagyobb volumenű takarmányt, amire pedig vissza kell térni az olcsóbb etetés érdekében. A modern húsmarha sokkal kevésbé jól alakítja át a hagyományos tömeges takarmányt hússá, mint húsz évvel ezelőtti kisebb testű elődje ... Az intenzív hústermelés fokozódó mértékben hagyatkozik a nagy energiabeviteltől függő nagytestű állatokra. A modern nagyüzemi disznó (factory pig) a drága állattartás iskolapéldája.” S a drágulás előre láthatóan fokozódni fog, mígnem a ráfizetésekből még a dráguló energiaforrások szükségképpeni kimerülése előtt be fog következni a csőd. Az igazi veszély azonban az, hogy a bámulatos hozamoktól megszédült világ egyáltalán nem is érzékeli a veszélyt. „Napjaink ritka fajtáinak megőrzése sokkal inkább az értékes genetikai állomány ésszerű állattenyésztése kellene hogy legyen, mintsem a technikai haladás káros hatásaival szembeni szentimentális védelem.” A régi, jól bevált fajták nélkül aligha nézhetünk szembe a drága mezőgazdálkodás előrelátható összeroppanását követő nehéz időkkel. Márcsak ezért is érdemes lenne figyelni a mezőgazdálkodás hosszú történetében fölhalmozódott tapasztalatokra és regionális különbségekre. Az európai partasztok a maguk találékony takarékosságával minden régióban mindig megtalálták a hosszú távon legkifizetődőbb fajtákat és módszereket. Ezt fejezte ki úgy Hajnal István, hogy „a parasztság a természet közvetlen és alkotó kitapasztalásának társadalmi organizmusa”. S ha a parasztságtól, a hagyományos paraszti életformától el is búcsúztunk, valami efféle organizmust létünk elemi veszélyeztetése nélkül nemigen nélkülözhetünk ma sem. A mezőgazdálkodás története ezért nem egyszerűen érdekes szaktanulmány, nem csupán fontos tudományos diszciplína. „A preindustriális mezőgazdálkodás 5000-6000 esztendeje a minket eltartó termények és állatok históriájával és prehistóriájával — vallja könyve befejezése gyanánt Barker — a siker és a bukás perspektíváját kínálja, amit igyekeznünk kellene olyan jól megérteni, amint csak lehet.” Nekünk pedig itt, Európához való nagy felzárkózhatné- kunkban nem ártana gondolni erre is, és a vállalkozások sikeres Európája mellett észrevenni az önmagát mély szkepszissel figyelőt. Budapest, 1989. május—július.
