Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Vekerdi László: Európa változó őstörténete
Vekerdi László Európa változó őstörténete-A. mdasszikus művek mindig időszerűek; így hát Stuart Piggott 1965-ben megjelent Régi Európájáéinak magyar fordítása, ha késett is húszegynéhány esztendőt, elkésettnek semmiképpen sem nevezhető. A fordításhoz írt okos utószavában Makkay János azt is szépen elmagyarázza, hogy miért és miként teremt Piggott könyve nélkülözhetetlen összeköttetést Gordon Childe Európa sajátlagos prehistóriáját megalapozó művei és a mai, sokféle szaktudománnyal támogatott, részletes regionális kutatások között. Piggott kérdéseiből kiindulva Makkay még egy szellemes modern „energetikai” választ is kínál az őskori és a görög-római világon kívüli barbár Európa krónikus technikai-civilizációs „elmaradottságára”, illetve középkorvégi-kora újkori nagy előretörésére, mely utóbbi során vén földrészünk afféle borzas „peremvidékből” egy „világgazdaság” virágzó „centruma” lett. Meglehet épp ez a wallersteiniánus magyarázat magyarázza, hogy a magyar kiadásban a könyv címe Ancient Europe-ból Az európa civilizáció kezdetei-tt változott? Nem teljesen Piggott szellemében különben, amint azt az eredeti fogalmazásban meghagyott alcím is mutatja: A mezőgazdaság kezdeteitől a klasszikus ókorig. Piggott ugyanis az európai műveltség, helyesebben a pontos régészeti értelemben vett műveltségek forrását és legfőbb specifikumát a mezőgazdaság elterjedésében látja, amint egyébként már Childe is így tárgyalta a kérdést 1925-ben megjelent nagyhatású The dawn of European civilisation-iban. De míg Childe a nyugat-ázsiai-egyiptomi civilizációs központokból kiáramló hatások (gondosan kidolgozott cserépedény-kronológiával rekonstruált) diffúzióját emelte ki a folyamatban, addig Piggott a (lehetőleg C—14-kronológiával időzített) műveltségek saját gazdaságának és technológiájának a rekonstruálására helyezi a hangsúlyt, Graham Clark 1952-ben megjelent szeminális művének szellemében. Clark Prehistoric Europe: the economic basis című könyve a paleoklimatológiai, paloeobotanikai és -zoológiái adatok gondos regisztrálásával pontos regionális kereteket von az archeológiái kutatások során egyre gazdagabban dokumentált különféle műveltségek köré, hogy aztán a környezetnek és a leletekből rekonstruálható életnek a megfeleltetésével kialakítsa az időben változó ökonómiák mozaikját, amelyben az egyes régiók ökológiai adottságaiknak megfelelően formálják és transzformálják az alapvető nagy megélhetési stratégiákat. Már Childe ezeket a környezethez alkalmazkodó életforma-kereteket kereste különben, kivált a magyar régészet szempontjából is fundamentális The Danube in prehistory-jában, és ezt a sokfelé néző, széles látókörű szemléletet követte s tökéletesítette honfoglalás kori régészetünk nagymestere, László Gyula. Childe túllátva a különféle alakú és különböző díszítésű kerámiák végnélküli műveltségekbe osztályozgatásán, megpróbálta az éghajlat, a talaj, a növényzet, a településformák, a földhasználat, az építkezés, a táplálkozás minden összegyűjthető adatának a felhasználásával rekonstruálni a földmíves-faluk életét és terjeszkedési dinamikáját. így derítette ki például, hogy a Duna völgye nem annyira földrajzi fekvése, mint inkább talaja, a primitív kő- és faeszközökkel könnyen megművelhető lösztalaj miatt vált a földmívelés valóságos korridorává, amelyen át egy jellegzetes „kultúra”, a vonaldíszes kerámia „népe” messzire elterjesztette az új életformát, el egészen az északnyugati végekig. Childe ugyanis nagyjából azonosnak tekintette a régészeti jellegzetességek összességével jellemezhető „kultúrát” és a „népet”, s egy „kultúra” tér- és időbeli terjedésében magától értetődően az azt „hordozó” népesség vándorlását látta. 81
