Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1. szám - Gion Nándor: Börtönről álmodom mostanában (regényrészlet)
Gion Nándor Börtönről álmodom mostanában (regényrészlet) JL _A. szavalóest utáni éjszakán furcsán álltak a csillagok, mintha félrecsúsztak volna az égen, egyik sem volt a megszokott helyén, hiába próbáltam elrendezni őket onnan lentről, a marhatenyésztő telepről, nem mentek a régi helyükre és összevissza mutogatták a világtájakat. Ha azon az éjszakán el akartam volna szökni a börtönből, nem tudtam volna, hogy melyik irányba induljak. Pedig megfordult a fejemben, hogy jó lenne megszökni és megkeresni Simokovics urat, hátha ezúttal rá tudnám beszélni, hogy keressen magának egy nagy sziklát, és faragja ki belőle az aranyfogú üzbég lánynak a szobrát, egész biztosan meg tudná csinálni, hiszen íme, a börtönben, a borjúkarámban is lehet szavalóestet rendezni. Persze nem mozdultam sehová, a csillagok amúgy is tévesen mutatták az irányt, meg aztán ki tudja, hogy Simokovics úr merre kóborolt akkor éjjel, nyilván a sötét utcákat járta, kereste a diófáit, a diófák már bizonyára kilombosodtak, Simokovics úr ilyenkor szerette őket legjobban, mindig dús lombú diófákat festett a képeire. A marhatenyésztő telepen nem volt egyetlen diófa sem, és én ezt akkor a megbolydult ég alatt nagyon hiányoltam. Sokáig rendezgettem a csillagokat, éreztem, hogy már megint nem fogok tudni elaludni, bementem az istállóba, a szendergő borjak között bebújtam a jászol alá, és megkerestem a pálinkát. Két üveg pálinkám maradt még télről, az egyik üveget magamhoz vettem, és kimentem a karámhoz. A karám is megváltozott egy kicsit, még így trágyaszagúan is színpad lett belőle, ahol nemrégen verseket szavaltak a Lírikusok. Többször végigsétáltam a korlát mellett, nézegettem a karámot, akárcsak Istenfélő Dániel az előző napokban, amikor elhatározta, hogy szavalóestet rendez, és én is szavalóestről gondolkoztam, egy újabb szavalóestről, amikor ismét szép verseket szavalnának a Lírikusok, akár az én verseimből is elmondhatnának néhányat, de azt szerettem volna, hogy az én verseimet valamilyen magaslatról mondják, eszembe jutott, hogy berakhatnánk a karámba különböző nagyságú faládákat, azokra állnának fel, gyertyával a kezükben, a Lírikusok, és lépcsőzetes gyertyafénynél szavalnák a verseket. Közben iszogattam az üvegből, de a pálinka most nem kábított el, tudtam, hogy nem is fog elkábítani, mástól voltam kótyagos, hajnal előtt azonban mégis bementem az istállóba és lefeküdtem. Csak félig aludtam el, és félig-meddig azt álmodtam, amit akartam. A nagy vízbe vetettem magam, és jókedvűen úsztam a part felé, ahol biztosan vár az aranyfogú üzbég lány, messziről mintha láttam is volna, és majdnem biztos voltam benne, hogy ezúttal tényleg megvár, nem tűnik el előlem, amikor a partra 3
