Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (IX. rész. esszéregény) (Ford.: Szenyán Erzsébet)
hát járkálni, sőt, futkosni, de lehet egyszerűen a lépcsőn is ücsörögni és sört inni — kínlódjanak a többiek. Tipikusan New York-i jelenség: a „Tamara” olyan előadás, melyről beszélnek, ergo meg kell nézni. Itt mindig tolongás van. New Yorkban azonban mindenütt tolonganak, a leg jelent éktelenebb kulturális esemény is tömegeket vonz. A darabot esztétikai eklekticizmus jellemzi, mindenből van benne egy kevés, ám mindenekelőtt az erős, agresszív, provokatív módon bemutatott giccses elemek hívják fel magukra a figyelmet. A darab arculatát rikító smink fedi el, a színek kontrasztosak, szélsőségesek, mint egy kínai maszkon. Ezek az éles színek, hangok, a nyelvi kiélezettség azt hivatott elősegíteni, hogy a termékek, alkotások, gondolatok és művészi kezdeményezések tömkelegében a mű kitörhessen, magára hívja a figyelmet, kényszerítse az embereket arra, hogy megálljának, megnézzék, meghallgassák a művet. Ezenkívül az alkotásnak azért is kell ordítania színnel, hanggal, alakkal, mert érzékeink, melyeket a környezetből érkező jelzések lavinája bombáz, támad, szorongat, eltompultak, elgyengültek, kevéssé érzékenyek. Maciek Wierzynski mondja New Yorkban letelepedett közös ismerősünkről: „Nyüzsög, igyekszik felhasználni a maga 15 percét! Itt mindenkinek megvan a maga 15 perce, melyet az utolsó másodpercig ki kell aknáznia. Hamar megfeledkezhetnek bárkiről, mert egyre újabb emberek jönnek tömegestül, akik követelik a maguk 15 percét. És aztán? Nos, aztán a következő 15 percért sokat kell dolgozni”. A New York Times Bookban egy Dél-afrikai Köztársaságból való író, Richard da Rive esszéje olvasható az ország irodalmának helyzetéről. A szerencsétlen, harcokba merült országban megváltoznak az író megítélésének kritériumai. „It is impertinent to suggest that a black South African writer’s credentials depend on how often he throws stones at white policemen”. Az értékelés kritériuma a művészet szintjéről a politika szintjére tolódik. Ott, ahol krízis van, ott a politika uralkodik — az a terület, mely krízisből táplálkozik, hízik. Nem szabad elfelejteni, hogy az írás fárasztó, mindennapi, szüntelen munka is, olyan, mint a cipészé, aki egész nap a suszterszéken ül, és türelmesen készíti egyik cipőt a másik után. A világot szemlélve optimisták vagy pesszimisták legyünk? Az országban tartott szerzői esteken szerzett tapasztalatom: az emberek legalább egy szikrányi optimizmust akarnak, várnak, szükségét érzik egy kis fénynek, ígéretnek, a hitnek, hogy holnap talán jobb lesz. A normális állapot törvénye — az ember ösztönösen és minden áron arra törekszik, hogy visszaállítsa a mások vagy a természet által megbontott normális állapotot. ( Folytatjuk ) Fordította: Szenyán Erzsébet 47
