Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 2. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig. (A nyolcvankilences esztendő. 11. Szent András hava) (esszésorozat)

magyar forradalom mozzanatainak értelmezésére tesz kísérletet (a hónap szellemi eseményeként) három szerző; könyveiket magam elé húzva keresem a sűrűsödés tényeihez a fogalmakat és a szavakat.

(Egy politológus a színre lép.) Lengyel László írásai (Végkifejlet című könyve, politikai esszéi, vitairatai) analízisek és meditációk. Az ő startvonala a gazdasági elemzés. Innen vonja be vizsgálódásaiba a hatalomszerkezetet, a politikai és pártszférát. Végigpásztázza az európai változásokat is, és a tényeket egy teljes korszakváltás hosszan elnyúló folyamatában mérlegeli.

Teljesítményének jellegadó vonása az empirikus szemlélet, a nagy történelmi mozgásokra vetített látcső, a mikrováltozások kinagyításának komplexicitása; a figyelem mások eredményeire; gondolkodási „technikájának” kérdezés-centri- kussága, amelyben az európai szellem jótékony gyakorlata érvényesül, az ugyanis, hogy ha egy kérdést föl lehet tenni, akkor azt meg is lehet válaszolni. Lengyel tudja: szellemi életünkbe olyannyira beleivódtak a gondolkozási hibák, hogy egyetlen valóságos mai kérdést sem lehet helyesen föltenni, ha már a kérdésföltevés is nem lép túl a hamis helyzetek beidegződésein. Jellegadó a morális vonás is, és szinte kivételes autonóm pozíciója egy olyan terepen, amely éppen azért, mert politikai, az autonómia hiányterepe, hiszen az egész helyett csak a részt „érti meg”. Legszebb írásában (A sosem jövő hajóra várva? Vigília, 1989/9) Benedek Elektől választ vezérgondolatot: „Vedd ki részed minden igaz, becsületes, jogos küzdelemből. Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus.”

Azt vallja, hogy egy rendszeregész mindig végkifejletében ismerhető meg leginkább. Nem tudom, tanulmányozta-e Huizingát, mindenesetre rokonnak érzem ezt a felismerést Huizingának azzal az ismert tételével, amely szerint bár szokásos kizárólag egy-egy történelmi korszak születéskörülményeiből vonni le messzire mutató következtetéseket, ám az alkony vizsgálata nem kevesebb tanulsággal jár. Lengyelt visszatérően foglalkoztatja, hogy mi gyorsította föl a szocializmus széthullását. A kérdésre, amit ő még októberben tett fel, és amire már akkor érvényes részfeleleteket adott, november sűrűsödésében négy alapválasz kínálkozik. Mielőtt továbbadnám a szót Lengyel politológiai esszéinek, fölsorolnám, miket tartok ilyen alap válaszoknak: a) a szocializmus teljes működésképtelensége, vagyis az, hogy az élet minden vonalán alkalmatlannak bizonyult az emberi igényeknek való megfelelésre; b) föltárultak a részben még mindig elfedett halálok, bűnök, az élet és a jog elleni merényletek; c) az ellenzék milliókat tudott a szabadság gondolatáért mozgósítani, ezek a milliók ellepték az utcákat, és a tömegfellépés különböző formáival kikényszerítették a teljes változásokat; d) a gorbacsovi stratégiának sikerült múlt időbe tenni a Brezsnyev-doktrínát, amivel kizárta a neosztálinista katonai beavatkozás lehetőségét.

Hogy e négy változat közül melyiknek mennyi a szerepe (a hasonlóságok mellett minden országban másképpen ment végbe a fordulat), azt ma még nem lehet felmérni; azt sem, hogy milyen más összetevők játszottak még domináns szerepet. Lengyel László végiggondolásaihoz visszatérve, úgy érzem, segítenek megvilágítani a korfordulat előzményeit, jelenét és jövőjét. Az előzmények analízisében az ellenzék kialakulásának-küzdelmének-megosztottságának politikatörténeti szakaszait, a különböző erőcsoportok, személyiségek közötti vitákban kia28