Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 2. szám - Visky András: Így látlak; a régi mesterek (versek)
Vi sky András így látlak így látlak mindig: fehér ruhád lobog a hajnali szélben s én hosszú útról térek meg ismét, köpenyemet ronggyá ölelték az erdők, a kíváncsi madarak, patakok marták fagyosra lábam, s te elmozdíthatatlanul állsz a kapuban, örök várakozóként az örök hazatérőt lesve az ég peremén, mint akit balladákba falaztak, konok falú várakat földből kiemelő tiszta énekekbe, reád csavarja a szél a könnyű tüllt, s olyan örökkévaló vagy, mint akit magdalena abakanowicz keze ragadt ki a világ összeomló mellkasából, tűzből kikapott, befelé izzó üszők, köréd sereglenek a mezei vadak, az ég tékozló madarai, mintha minden tőled választana el engem, visszahull reám valamennyi hang, szavak kövei visszazáporoznak, ezer éve nem sírtam már, kedves, csak nézem száraz szemekkel a tükrüket vesztett sötét kutakat, a kitépett torkú sárban vonagló forrásokat, a hangom sem csuklik el időtlen idők óta, csak bolyongok az utakon, mint a letarolt erdők felett zúgni, üvölteni nem tudó száraz szél, feléd megyek és egyre távolodom attól, amit kimondanék, megyek, megyek, az ideiglenesség testemre kövült ruháit mindhiába tépik rólam az ágak, az erdők, a patakok 24
