Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Henkey Gyula: Adatok a dunántúli magyarok etnikai embertanához
Embertani típusok Az általam 1987. X. 31.-éig vizsgált 24 539 felnőtt magyar, ezen belül a 2189 dunántúli között a típusok előfordulási sorrendje (zárójelben %-ban először az összmagyar, utána a dunántúli magyar átlagot adom meg): turanid (28,7, 35,5), pamiri (10,1, 17,2), előázsiai (6,4,3,3), dinári (5,3—8,2), keletbalti (5,0,4,0), keleti mediterrán (3,8,4,3), alpi (2,5,1,8), lapponoid (1,9, 1,0), gracilis mediterrán (0,9, 0,5), mongoloid (0,9, 0,7), északi (0,5, 0,2), cromagnoid (0,5, 0,3), uráli (0,1, 0,1), atlanto-mediterrán (0,1, 0,3). A kimutatott típusok közül a turanid, a pamiri, az előázsiai és a mongolid a törökös (közép-ázsiai), az uráli, a lapponoid, valamint a keletbalti típusba soroltaknak erősen lapponoid jellegű változata, turaniddal, pamirival, mongoloiddal kevert formái a finnugor réteghez kapcsolódnak (a keletbalti típuson belül a finnugor jellegű formák országosan 55, a dunántúli magyaroknál 80%-ot tesznek ki). A régi germánoknál az északi és a cromagnoid, a régi szlávoknál az északi, cromagnoid és a keletbalti típus volt gyakori. A keletbalti típuson belül országosan 45%, dunántúli magyaroknál 20% sorolható a szlávos formákhoz (az erősen cromagnoid jellegű változat és az északival kevert alak). Bár a klasszikus dinári típus Dalmácia őslakóival, az illírekkel hozható kapcsolatba (Bartucz 1938) és jelenleg a bosnyákoknál és a montenegróiaknál a leggyakoribb, de a kaukázusi oszéteknél és grúzoknál felismerhető keleti dinaroid forma a Duna—Tisza közén a jászoknál, valamint a Dunántúl nyugati és déli részén is kimutatható volt. (Nem lehet véletlen, hogy mind az oszéteknek, mind a jászoknak, mind a gyepük védelmét jelentős részben ellátó kabarok egy részének ősei az alán-szarmaták voltak.) Bár országos szinten a keleti mediterránokat sem a törökös, sem a finnugor réteghez nem sorolom, mert e jellegegyüttes nemcsak a török nyelvű türkmé- neknél, azerbajdzsánoknál, kazáni tatároknál, csuvasoknál és baskíroknál, hanem a finnugor nyelvű mordvinoknál is gyakori, viszont a dunántúli magyaroknál csaknem kizárólag a türkméneknél kimutatott transzkáspi változat mutatható ki. Más kérdés, hogy ez a transzkáspi változat a török népek egyik ősi összetevőjének tekinthető-e, vagy pedig az indo-iráni nyelvű népekkel való keveredés folytán vált-e a török népek egyik jelentős elemévé. A magyaroknál gyakoribb típusok legfőbb jellemzői az alábbiak: Az országosan és a Dunántúlon is leggyakoribb turanid típuson belül az alföldi változat (2. kép) észlelhető a legnagyobb számban, melyre a magas vagy nagyközepes termet, a fej nagy méretei mellett rövid-túl rövid fej jelző, széles-igen széles, középmagas arc mellett széles arcjelzö, előreálló járomcsont, meredek homlok, egyenes vagy enyhén konvex, közepesen kiemelkedő orrhát, enyhén domború tarkó, barna-fekete hajszín és barna vagy zöldesbarna szemszín a jellemző. Az említett alföldi és az erősen andronovói jellegű változat (1. kép) között csak fokozati eltérés van, az utóbbinál a termet túlnyomó többségben magas, a fej méretei még kissé fokozottabban nagyok, az arc még szélesebb, a járomcsont teste nagyobb és kissé fokozottabban előreálló. Mindkét fenti turanid változaton belül a Dunántúlon a magyar átlaghoz képest növekszik a közepesen kiemelkedő, enyhén konvex orrhát, mely Bartucz (1938) szerint az egyenes orrhát mellett a turanidokra szintén jellemző. A turanid típusba sorolt kevert formák közül a turano-pamíri (3. kép) a leggyakoribb. A vizsgált dunántúli magyarok között a turanidok legfőbb gyakorisági gócai Őriszentpéter, Egyházasrádóc (Vas m.), Csömödér (Zala m.), Vörs, Segesd, Darány, Kőröshegy (Somogy m.), Csányoszró (Baranya m.), Fehérvárcsurgó (Fejér m.), ahol előfordulása a 40%-ot is meghaladja. A markáns pamiri típusra (5. kép) átlagban a nagyközepes termet, a fej kis méretei mellett túl rövid-rövid fejjelző, enyhén széles vagy középszéles, enyhén magas-középmagas arc mellett közepes arcjelző, lekerekített járomcsont, meredek homlok, a közepesnél erősebben kiemelkedő, enyhén konvex vagy egyenes orrhát, enyhén domború vagy meredek tarkó, barna-fekete hajszín és barna vagy kevert (zöldes) szemszín a jellemző. A markáns pamiri formánál azonban a Dunántúlon is lényegesen nagyobb mértékben észlelhető a pamiro-turanid kevert alak (4. kép), melynél a fej méretei nagyobbak, az arc szélesebb és a járomcsont is előreálló. A túlnyomó pamiri jellegek a legnagyobb arányban Őriszent63
