Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - dr. Lakatos István: Hontalanság - 1945 (Részlet a „Két világ tanúja voltam” című emlékiratból)
A tábori pap szavai döbbentették talán először arra rá a vagonlakókat, hogy fel kell emeljék fejüket a napi sorsukról és a távoli jövőbe nézzenek. Ismerjék fel, hogy elhagyva hazájukat, hová jutottak. Minden támasz nélkül a hontalanság viharába kerültek. Május kilencedikén — kitapinthatóan — a háború végének híre alig keltett bennük emóciót — hiszen már hetek, hónapok óta vártak rá. Az esemény nem okozott meghatározó változást pillanatnyi helyzetükben — és így a tény bizonytalan jelentőségűnek tűnt. Egész tudatukat változatlanul a mindennapi élet problémái foglalták el — de most rá kell döbbenniük, hogy sorsuk továbbiakban senkinek sem gondja; szenvedésüket, boldogtalanságukat nem kíséri senki részvéttel; ha itt domborodnék sírhalom föléjük, az hamarosan jeltelenné válik. Elhagyták hazájukat, elszakították gyökereiket, nem tartoznak sehová. . . A kőbánya katlanában a döbbenet, a reménytelenség akkor csapott azután a legmagasabbra; a szemek akkor váltak könnyben úszóvá, amikor a pap ajkán felhangzottak a XVI. századi szavak: „Ad az Isten ellenségnek tégedet kezébe, Eloszlatol mindenfelé, sok ország szögibe, Az vadaknak, madaraknak te esel körmökre, És nem lészen te testedről ki őket elűzze ...” A néhol felcsukló zokogásra írként szánta a tábori pap a befejező szavait, amelyekben arról beszélt, hogy a jelen helyzetben, a mai naphoz illő magatartás a törhetetlen remény, az izzó hazaszeretet és az otthon utáni olthatatlan vágy megőrzése lehet. A mise végén a Himnusz hiába töltötte meg a kőbánya katlanát — a környezet felé visszhang nélkül haltak el a hangok .. Illyés Gyula Radnóti Miklós SÍ
