Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Csapody Tamás: A hatalom és a klérus

kitér a katonai szolgálatot elutasítókra [„Méltányosnak látnánk továbbá, hogy a törvények emberségesen intézkedjenek azokról, akik lelkiismereti okokból megtagadják a fegyver fogását, de készek egyéb formában szolgálni az emberi közösséget” (79. pont) továbbá

. . csak dicsérni tudjuk azokat, akik a jogaikért folytatott küzdelemben lemondanak az erőszakos cselekedetekről, és a védelemnek azokhoz az eszközeihez folyamodnak, amelyek különben rendelkezésre állnak a gyengébbeknek is; persze akkor, ha ez mások és a közösség jogainak és kötelezettségeinek sérelme nélkül történhet” (78. pont) “], és a katonai szolgálatot vállalókra. [„Akik pedig a hadsereg kötelékében kötelesek szolgálni hazájukat, szintén olyanoknak tekintsék magukat, mint akik a népek biztonságának és szabadságának szolgálatában állnak. Amennyiben helyesen teljesitik ebből folyó kötelezettségüket, annyiban valósággal hozzá is járulnak a béke megszilárdításához”.12

E fontos zsinati dokumentum jelentős hatást gyakorolt a katonai szolgálat kérdésével foglalkozó püspöki szinódusokra, a nemzeti egyházak és szerzetesrendek ilyen irányú állásfoglalásaira. Az 1971. évi római, nemzetközi püspöki szinódus sürgette „az erőszak- mentesség stratégiájáénak kidolgozását és kijelentette, hogy „szükséges, hogy minden állam ismerje el és rendezze a lelkiismereti okokból történő hadszolgálat elutasítását”13. Az Egyesült Államok Katolikus Püspökkari Konferenciája az „Emberi élet napjainkban” című 1968-ból származó körlevelében javasolta „az egyéni katonai szolgálatmegtagadók törvényes elismerését”. [„Mint katolikus püspököknek kötelességünk, hogy hagsúlyozzuk saját hitközségünkben és az egész emberi társadalomban azt, hogy mennyire fontos az a támogatás, amit all. Vatikáni Zsinat nyújtott az egyes emberek pacifizmushoz való jogának érvényesüléséhez . . .”14] A Holland Püspöki Konferencia úgy fogalmaz, hogy: „Az egyház dicséri azokat, akik jogaik védelme esetén is lemondanak az erőszakról, és szükségesnek tartja, hogy a törvények ismerjék el a lelkiismereti okból történő fegyverhasználat elutasításának jogát”,15 míg az NSZK püspökségeinek közös határozata kimondja: „A béke megteremtését és biztosítását szolgálják azok, akik felelős elhatározásból tagadják meg a katonai szolgálatot, és készek ehelyett békés célú polgári szolgálatra. Méltán tartanak igényt tiszteletre és szolidaritásra.”16 Ez utóbbi határozat a zsinati dokumentum — általam is szó szerint idézett 79. pontja alapján — a helyi egyházakhoz fordul azzal a kéréssel, hogy „lépjenek föl saját országukban” a kérdés „törvényes rendezéséért”. Az írországi Római Katolikus Püspöki Karnak kiadott hivatalos nyilatkozata egyaránt érinti a katonai szolgálatmegtagadás kérdését [„A katolikusok kötelesek a védelmi kérdésekben csakúgy, mint minden más területen lelkiismeretüknek megfelelően cselekedni”17 és „... a püspököknek kell elköteleződniük arra a feladatra, hogy találjanak egyfajta megoldást” a katonai szolgálatmegtagadók problémáira18, illetőleg „A Szinódus megengedi, hogy az ember éljen személyes méltóságával úgy, hogy megtagadja a katonai szolgálatot és kérje a svájci illetékes hatóságoktól, hogy fogadják el és törvényesen rendezzék a civil szolgálatot.. .”19] A szocialista országokban működő nemzeti egyházak közül a keletnémet Katolikus Püspöki Kar fogalmazott meg elsőként (1983) nyilatkozatot a tárgyban. [„Szeretnénk kifejezni tiszteletünket azok iránt, akik vallási okokból a fegyveres katonai szolgálatot megtagadják. Természetesen méltányoljuk azok meggyőződését is, akik abban a reményben töltik fegyveres szolgálatukat, hogy a világbéke ügyét szolgálják . . .”20].

Áz Assisi Szent Ferenc alapította ferences rend, pontosabban annak egyik csúcsszerve, a nemzetközi Ferences Rend Rendi Tanácsa 1983-ban „valamennyi testvért felszólítja, hogy támogassa az erőszakmentes békekezdeményezéseket, segítse a katonai szolgálat megtagadóit...” és, hogy „álljon azok oldalán, akiket az igazságért és a békéért való fáradozásaik miatt börtönöztek be.”21 A Magyar Katolikus Püspöki Kar katonai szolgálatról kiadott nyilatkozata nemcsak idegen a II. Vatikáni Zsinat szellemétől, de egyedülálló is a maga nemében, mivel a nemzeti egyházak (szinódusok, szerzetes rendek) vagy hallgatnak ebben a kérdésben vagy a katonai szolgálatot megtagadókat pártoló — vagy a megtagadókért is kiálló — nyilatkozatot adtak ki.

28