Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Szávai Géza: Aréna III. Csobbanás
Egy mondat csak porszem. Egy grafika csak porszem. De kettő — vagy több — együtt már homok, melyre aréna épülhet; melynek törvénye: ha elveszíted, akkor se veszítsd el a fejed; egyszer úgyis megtalálod, ha nem a tiédet, akkor egy hozzá hasonlót. És ezzel felállítottuk az aréna második törvényét. Aki képes a képek, gondolatok, mondatok cseréjére, az nem veszítheti el a fejét az arénában. (IV.) Hol van már a tavalyi Snow? 1. Kapkodom a fejemet — még el találom veszíteni. De ha nem is veszítem el, azért hasogatja valami. Kellemetlen. 2. Egy mondattal vigasztalhatom magam, enyhítendő a hasogatást: Hol van már a tavalyi Snow? Most pedig — hogy értsük egymást olvasóm —, hadd hasogassam szét e mondatot összetevőire. Snow: hó (angolul). Hol van már a tavalyi hó: egy villon-sor hozzávetőleges (mindenesetre szállóigévé vált) magyar fordítása. (Eredetiben: „Mais ou sont les neiges d antant?”) Snow (Charles Percy): angol regényíró és egyetemi tanár. 3. C. P. Snow 1959-ben, egy azóta híressé vált esszében kettéhasította a kultúrát, természettudományosra és humánra. Azóta három vagy tizenhárom vagy harminchárom vagon cikket írtak a dologról; a kultúrahasítás kiváltotta láncreakció ma is folyik. 4. Maga Snow 1963-ban már három kultúráról beszélt: természettudományos, társadalomtudományos) és humán (művészi) alapozottságúról. Aztán jöttek a többi hasogatok, a természettudományok és társadalomtudományok közé helyezték a műszaki és agrártudományokat, külön emlegették a gyakorlati orvostudományt — és esetleges hidverőként a filozófiát és a matematikát.. . Hol van már az 1959-es Snow? Ebben az összefüggésben persze nem vigasz számomra ez a kérdőmondat. Ennyi kultúra?! S mindegyik — külön-külön — egész fejeket tölt ki, és rendel maga alá? vagy ha nem: széthasogatja a tudatot, az értelmet? Hát én ebbe az elmehasogató csapdába nem megyek bele, s másokat is meg szeretnék győzni: kerüljék ki. A kultúra és lehetősége egyetemes, mint az értelem, mely hordozza, s egységét biztosítja. Kapkodom a fejem a forgácsoló kedvű tudományok — alatt. S eszembe jut egy gyönyörű, múlt századbeli szó, Kölcsey alkotása: mélytudomány... Hát, igen, ez van az egyes — többé-kevésbé kulturált — egyén fejében. Mely elbírja/elbírná és széthasogatott tudományokat, és ami belőlük leülepedhet, azt magába ülepíti. Azt hiszem, vissza kell térnünk a kultúra egységének mélygondolatához. Ha nem akarjuk elveszíteni a fejünket. Mellyel mintha kevesebbet foglalkoznánk, mióta a kultúrát forgácsoljuk. Az egységesítő mélyréteg(ek)re, az értelem alapnyelvére gondolhatott Neumann János, amikor ezt írta: „a mi matematikánk külső formái nem feltétlenül relevánsak annak mérlegelésénél, hogy milyen matematikai vagy logikai nyelvet használ valójában az ideg- rendszer.” Az emberi agy. A forgácsolt, hasított kultúrák nyelvei egy olyan alapnyelvre (alapnyelvbe) vezethetők vissza, mely az egészséges kultúrát hordozhatja. (Ezért tehát nem is vissza-, hanem inkább: átvezethetők ...) Egy fizikusnál olvasom, hogy a reverzibilitás-irreverzibilitás precíz természettudományos fogalmát használva ez a tanács: élj minél reverzibilisebben, „nagyon egzakt törvények alapján azt jelenti, hogy élj minél kisebb energiaveszteséggel és minél tovább. Ha az autó motorjára vagy bármi más »működőre« azt kérdezik, hogyan lehetne annak hatásfokát javítani, élettartamát meghosszabbítani, akkor azt felelem, csökkenteni kell a benne végbemenő folyamatok irreverzibilitását.” 74
