Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Kabdebó Tamás: Tariménes utazásai
Holott mindenki aranyos és kedves, előzékeny és segíteni kész. Egyetlen ellesett példa. Szó szerint: (Helyszín a Művelt Nép szép könyvüzlete a Széchenyi tér egyik sarkán, Pécsett.) — Jó napot kívánok. Pécsi kalauzt szeretnék. — Milyen nyelven parancsolja? — Hát itt hatan összesen nyolc nyelven olvasunk. Mondhatni bármelyik nyugat-európai vagy történetesen magyar nyelven. — Minden nyelven kifogyott, kérem. Ezzel szemben rövidesen kiderült, hogy az állami boltvezető itt azt rendel meg amit akar, lesz is kalauza rövidesen. Később az is kiderült, hogy a képkiállításokon, mint pl. Vasarely, vagy a Modern Magyar Galéria, bőviben vannak idegen nyelvű útikalauznak. Egyelőre azonban még Szögedön vagyunk, hol már csak elvétve hallani a szép ö-ző akcentust, mit Tariménes néhai rokonai is beszéltek ugyanott, e Tápéval határos cívis városban, hol krumplit tesznek a halpaprikásba, s ahol a lokálpatriotizmus így kicsinosította a belvárost, hogy Tariménesnek a szíve repesett örömében. Mikor legutoljára, 1955 karácsonyán börtönből szabadulva itt járt, még mindenütt csörömpöltek a villamosok, tujázott is, mert csóró volt, kopott szűröket látott maga körül és boldogtalanságot. Szeged most virul. Újólag végigzarándokolta, szoborról szoborra a magyar kultúra hőseinek csarnokát, az egyetlen maradandó hősiesség, a kemény munka letéteményeit, emlékműveit. Adományt helyezett el a Fogadalmi Templom Szent Antal-perselyébe és felkereste az Erdélyből menekültek egy kisebb csoportját ugyané célból. Meglátogatta Czilczer Olga szegedi költőt, tüneményes prózaversek szerzőjét, kinek számos gondja közül egy sem az Isten. Kiderült miért nem. „Mert ha megengedhette Auschwitzot, akkor talán nincs is.” A társaság legfiatalabbja a dóm kapujára függesztett feleletre lel, amit egy másik kisfiú írt. — Kedves Jóisten! Mi pénteken megyünk szabadságra. Te mikor mész? (aláírás) Pistike.” Hát talán ez az. Lehetséges, hogy az Úristen, amikor a második világháború borzalmai történtek — vagy amikor az örményeket félig kiirtották a törökök — éppen szabadságon volt. Az árkádok alatt messziről, Nyíregyházáról jött úttörőcsapat hűsöl. — Bemehettek a templomba — mondja a tanító néni. — Ne menjetek be a templomba — mondja a tanító bácsi. A kisiskolások fele bemegy, a másik fele a fagylaltot nyalja. „íme a magyar ideológiai konfúzió”, jegyzi meg Tariménes egy útitársa. A Tisza alacsony, szőke, karcsú leányasszony most, kánikula van és a topless már — Tariménes próbacenzust tart — százból harmincat elhódított. Egy részeg ifjú a nyílt színen igyekszik elkövetni az egyik formás amazonnal a nemi aktust — annak beleegyezése nélkül —, de barátai lecibálják az ágaskodót. Piszkos a víz, iszapos, ázalagok úsznak benne, homokszemcsemilliárdok csillámlanak és mégis csábos, selymes, simogató. Azon az 1951- es nyáron, amikor az ifjúsági bajnokságot a szegedi versenyuszodában rendezték, egyedül az ifjú Tariménes mártózott meg a Tisiában. Az éteren láthatatlanul átfurakodó rádióhullámok a bonni úszó- és vízilabda Európa-bajnokságról hoznak futárpostát: a csehek legyőzték a magyarokat vízipólóban. Tariménesnek ez jobban fáj mint a Temzén ötven fickóval elsüllyedt kirándulóhajó. Mélkút körülbelül félúton van Segedin és Sophianae között. „Mélkuti úti kuti úti kuti útitáska Mélkuton akad- akad, akad az embernek úti társa ...” Ki volt ennek a magyarnóta-dallamra ritmizált egyszerű versikének a szerzője? Ezen tűnődött Tariménes, miközben mindannyian befagylaltoztanak és megfejelték ezt egy harsanó görögdinnyével, mibe, bár nevenapja múlt, mégsem pisilt bele Lőrinc. Fenyő 68
