Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Szilágyi Károly: Jugoszláviai alternatív mozgalmak
A másfél millió munkanélküli? A lakásnélküliek százezrei a kibérelt pincékben és fáskamrákban? Az ifjúság, amely az anyagi és politikai bizonytalanság óriási terhével lép be az életbe? Az értelmiségiek, akik még magukon viselik a diktatórikus élvezkedések bélyegét a ,trockisták’, az ,anarcholiberalisták’, a technokraták’, a ,menedzsereskedők’, az ,ultrabalosok’ fölött? Nem kétséges, hogy a ,szocializmus’ ma csupán egy ideológiai absztrakció, amellyel az uralkodó kommpártok a további hatalombitorlást akarják igazolni.”6 Érthető, hogy ilyen körülmények között minden egészséges erő olyan jelszavakat tűz most a zászlajára, mint szabadság, demokrácia, emberi jogok, béke, jogállam, rend stb. Úgy is, mint a csődből való kilábalás, a gazdasági felemelkedés előfeltételeit. Azzal persze, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően ezek a fogalmak valóban jelentsenek is végre valamit, és cselekedni is lehessen immár a birtokukban. Rendszerszerűen, intézményesen, tervszerűen, átgondoltan... „A társadalom polarizálódása és az uralkodó pártok hatalmának csökkenése (. . .) két olyan folyamat, amely kölcsönösen gyorsítja egymást. Minél több ember köti a maga sikerét a munkához és a gazdasági vállalkozásokhoz a társadalomban (nem pedig a pártpolitikai alkalmassághoz), annál inkább gyengül a társadalom egyetlen pártjának támasza és tágul a párttal szembeni ellenállás térsége. Ilyenformán a többpártrendszer erkölcsi és gyakorlati szempontból egyaránt elkerülhetetlenné válik.”7 A demokrácia felfedezésének stádiumában vagyunk, ahogy a szlovén fiatalok mondják. „A modern demokratikus (vagy polgári) társadalmak legfőbb vívmánya a szuverén hatalom legitim hordozójának új értelmezése. A hatalmat immár nem valami társadalmon kívüli vagy felüli instancia (Isten, Származás stb.) szavatolja, az egyetlen uralkodó a nép. Ez pedig azt jelenti, hogy a társadalmon/népen belül nincs egyetlen olyan szubjektum (legyen az Osztály, Faj, Nemzet, Nem stb.), amely bármiféle privilégiumokat élvezhetne eleve, amely közvetlenül és maradéktalanul megtestesítője lehetne az egész nép (történelmi vagy bármilyen más) érdekének, s ennélfogva szinte magától értetődően kapaszkodna fel a hatalmi pozícióra mint egyetlen elképzelhető helyére. A hatalmi pozíció elvben üres, ami azt jelenti, hogy senki sem tekintheti eleve és egyszer s mindenkorra a magáénak. Aki demokratikus választások útján jogot nyert rá, hogy betöltse, az szükségszerű és legitim, de mindig csak ideiglenes helyettesítője a hatalmi poszton a Népnek. A nép és a hatalom közötti viszony alapvető jellemzője a bizalmatlanság, mely az időszaki választások intézményében jut kifejezésre. A hatalmi pozíció tehát elvben meghatározatlan, ezért mindenkinek elidegeníthetetlen joga, hogy demokratikus módon — azaz mások hasonló jogának tiszteletben tartásával és elismerésével —, megszerzésére törekedjen.”8 Kimondva vagy kimondatlanul ott van szinte valamennyi programban az eddigi politikai gyakorlattal való szakítás eltökélt szándéka, hisz „a fennálló politikai intézmények semmiféle javítgatása és felemás megreformálása nem elégítheti ki a jugoszláv társadalom óriási többségének mélyenszántó demokratikus törekvéseit.”9 És ha a hogyan tovább-ra adott válaszokban természetszerűen elég nagy is a tarkaság, azt hiszem nem járok messze az igazságtól, ha a bosnyák fiatalok programjában vélem felfedezni a különféle elképzelések eredőjét: a leendő Jugoszlávia előtt „egyetlen út áll nyitva a politika modernizációja felé: egybefogni a szocializmus eredendően humánus lényegét meg a polgári társadalom demokratikus egyetemes-civilizációs vívmányait és hagyományait.”10 A leendő modern jugoszláv demokratikus társadalomnak a rendelkezésemre álló programokból kihüvelyezett alapvető posztulátumai a következők: civil társadalom, politikai pluralizmus, parlamentáris demokrácia, föderatív/konföderatív berendezés (amelyben alkotmányos joga minden nemzetnek, illetve föderális egységnek az önrendelkezés és az elszakadás),11 demokratikus jogállam, közvetlen választások, független demokratikus közélet, az úgynevezett különtér12 depolitizációja, az emberi méltóság, az emberi jogok és szabadságok tiszteletben tartása („a szólás és a véleménynyilvánítás szabadsága, az egyesülés szabadsága, a politikai állásfoglalás, és a politikai életben való részvétel teljes szabadsá44
