Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Milovan Danojlić: Levelek Amerikába (Szilágyi Károly fordítása)
Bocsásd meg nekem a túlzásaimat, annál is inkább, mert én nem bocsátom meg magamnak. Hőbörgésemmel és méltatlankodásommal, lám, beálltam a világjobbítók táborába! Kész szerencse, hogy te vagy az egyetlen tanúja lázadásomnak. Magamnak ködösítek, világosítok, a népet nem bolondítom. A nép volt az, egyebek között, melynek lélegzetére, közérzetére, véleményére vágyva elhatároztam, hogy hazajövök. Egy napon, ha elég türelmem és erőm lesz hozzá, majd összeállítok neked valamiféle listát a legmarkánsabb jellemvonásairól, úgy, ahogy én láttam őket az elmúlt tizenkét esztendőben, a vén fa körül keringve, melyet hajdan itthagytam, hogy öreg napjaimra ismét visszatérjek hozzá, s a közelében várjam be halálom óráját. Az időközben beállt változások pedig, bármilyen haszontalanok is, elkerülhetetlenek voltak. Ha úgy marad minden, ahogy volt, az sem lenne sokkal jobb. Valamerre csak haladni kell, szinte mindegy, merre. Néha arra gondolok, kell, hogy legyen még valami lehetőség, melyet eddig nem sikerült megneveznünk. Bizodalmát, célirányosságot érzek az ismeretlen járókelő lépteiben. Remény ez is: egy új megkomolyodás csírája. Virrasztani, várni. A keserű ellenállás, amit egyesek az adott helyzettel szemben tanúsítanak már magában véve is nyeremény. Minden így van, ahogy elmondtam, de semmi sincs csak így. Szabad hinni a nép titkos újraéledési erejében. Bármilyen fárasztónak érzem is néha, azért a nép között tudok csak igazán teli tüdővel lélegezni. Ha a nép nem jó, mi sem lehetünk jók. Neki mindig igaza van. Még ha kedve ellenére cselekszik is, alighanem az egyetlen járható utat járja. Az ő dolga az, hogy fönnmaradjon, mindenáron. Mellette állok akkor is, amikor ellene szegülök. Talán akkor a leginkább. Szilágyi Károly fordítása Lendva — könyvtári felirat 16
