Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 11. szám - Milovan Danojlić: Levelek Amerikába (Szilágyi Károly fordítása)
munkát, elbíbelődsz vele, amennyit kell, senkit sem zavarsz, és terád sem figyel oda senki. .. Gondolj, amit akarsz, a te dolgod, s amit kisütöttél, tartsd meg magadnak, kinek mi köze hozzá! Csak így, megrövidítve, elhallgattatva tudunk fönnmaradni. ... Kerülgetem itt Ezt a Valamit, mint éhes kutya a gazdáját. Ha túl közel kerülök hozzá, nem látom egészében, ha túl messze, nem tudom kivenni a részleteket. Nem az a bajom, hogy nem tudnék beléhatolni, kiúszni nem bírok belőle, képtelen vagyok kívülről, egészében megvizsgálni. Az emberek megszokták, hogy nem látják azt, amit megszoktak. Légből kapott és hülye magyarázatokkal traktálják őket mindenfelől. Ők meg csak forognak, mint rongyos a fagyban, egy helyben topognak, alkalmazkodnak. Minél eredményesebben alkalmazkodnak, annál mélyebbre tapodják be magukat a földbe. Nyűg húzza a hátukat, szinte hozzájuk nőtt, s már-már úgy érzik, nem is tudnának meglenni nélküle. Vagy tán meg is lennének, de jobb nem kísérletezni az ilyesmivel. Rájuk telepedett, mint téli reggel a köd, s hiába hadonásznak a seprővel, gyújtanak tüzet vagy fújtatnak, a köd csak akkor oszlik el, amikor ő akarja. Nekifeküdtek a munkának, és most azt nézik, hogyan esik rajta kényelmesebb fekvés. Senki sem kíváncsi a véleményedre, de nem is hibáztat senki. Gondolkozol vagy nem gondolkozol, egyre megy. Gondolkozzék, akit ezért fizetnek, a mi emberünknek nincs ilyesmire ideje. Az meg, odafönt csak nézi és így szól: Ez igen, ez aztán a nép! S közben ragyog a képe az örömtől. Az alattvalók megérdemlik a dicséretet. Többre nincs is szükségük, ő meg nem követel kevesebbet. Bámulatos és szívszorongató, micsoda tűrőképessége van ennek a népnek! Micsoda cél lebeghet előtte, hogy így hallgat és tűr? És nem szégyelli magát, hogy még meg is dicséri érte a vezetés! Másutt nem győz panaszkodni a fennsőbbség, milyen önfejű és elégedetlen néppel verte meg a sors, itt meg nyilvános elismerésben részesítik a népet a jó magaviseletéért. Jaj annak a népnek, amelyet vezetői a jámborságáért és engedelmességéért dicsérnek! Arra kérsz, hatoljak le a gyökerekig. A gyökereknél meg sötét van, hideg és ronda szükségszerűség. Ott nincs minek örülni, de bánkódni sincs min. Eljön-e valaha is valaki, aki kimondja, mi a véleménye Erről a Valamiről? Jómagam szívesen megtenném, de ki figyel rám? .. . Tudom, nekik édesmindegy, mit gondolok én az egészről; nagyjából olyan mértékben tűrnek meg, amennyire semmibe vesznek .. . De azért mégis, mégis ... Érdemes volna egyszer kitálalni. De hát erre ugyan várhatunk! Lassan, fokozatosan derül majd fény erre is, arra is, s mire vége lesz az egésznek, alig veszi észre valaki, hogyan s mikor ért véget. Kiálts, nem hallják, írj, nem olvassák el. Fontosabb dolguk van ennél. Igyekeznek elérni azt, amit már a kezdet kezdetén meghaladtak. Az egyszerű ember mindig azzal tart, akinek a kezében a husáng van. Ha az utcán nézeteltérés támad egy civil és egy rendőr, sofőr vagy állami tisztviselő között, a kibicek mindig a hivatalos személy pártját fogják. Önként ajánlkoznak tanúnak a magános delikvens ellen. A te egyszerű embered mindig a hatalom oldalán áll. Az viszont meglovagolja — de csak óvatosan és tiszteletteljesen. Közben egyre győzögeti, hogy csak az ő — benne magában talán nem is tudatosult — érdekében akaszkodott a hátára. S ebben alkalmasint van is némi igazság: a tömeg igyekszik behódolni, s ha jó urat nem talál, beéri azzal, ami van. A nép hallgatólagos, szándékos vagy kényszerű hozzájárulása nélkül fenn sem maradhatna az egész. Okok és okozatok végtelen sora támadja, marja egymást körbe-körbe forogva. Itt az alapvető különbség a nyílt és zárt társadalom között: a szabad társadalom mindig újabb és újabb nehézségekkel találja magát szemben, ez a másik pedig, amelyik körbe-körbe forog, egy és ugyanabba az akadályba ütközik folyton, minthogy ő maga a legterhesebb nyűg a saját hátán. Ha sokat elégedetlenkedsz, ferde szemmel néznek rád, s igyekeznek kipuhatolni, mit is akarsz tulajdonképpen, milyen haszon reményében morogsz annyit. A nagy elvek rendszerint csak kifogásul szolgálnak egyeseknek, hogy valami kézzelfogható előnyhöz jussanak. Erről számtalanszor meggyőződtünk valamennyien, s mindannyiszor megfogadtuk, hogy 9
