Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Hermann Róbert: Egy ismert-ismeretlen Kossuth-levél 1849-ből
Hermann Róbert Egy ismert-ismeretlen Kossuth-levél 1849-ből Í849 július végén a magyar szabadságharc katonai helyzete nem sok reményre adott okot. Egy hónappal ezelőtt a magyar fősereg még Komáromnál állt, magyar kézen volt az ország területének nagy része, most pedig a cs. kir. csapatok Komárom ostromára készülődtek; Görgei feldunai hadserege a Felvidéken próbált meg kibújni az őt üldöző, négyszeres túlerőben lévő orosz fősereg szorításából; Erdélyben Bem egymás után veszítette el hadosztályait; a fősereggé előlépett magyar déli hadsereg pedig Szegednél állott, ill. Szeged felé tartott. A magyar hadsereg kiürítette a Délvidék és a Duna—Tisza köze nagy részét. A kevésbé derűlátó politikusok és katonák már a török határ felé kacsingattak, az optimistábbak pedig abban reménykedtek, hogy a Szegednél összpontosuló magyar sereg egy győztes ütközettel megfordíthatja az addig igencsak az ellenfélnek kedvező hadiszerencsét, s egy erőteljes csapással tönkreteheti a Haynau vezette osztrák fősereget. Tegyük hozzá, erre volt is lehetőség. Haynau, aki valamennyi elődjénél energikusabb volt a hadvezetésben, több oszlopban közelítette meg Szegedet. Egy-egy oszlopot a helyi túlsúlyban lévő közép-tiszai magyar csapatok könnyen megverhettek volna, ha ezek parancsnoka, Perczel Mór tábornok, nem a fővezérként működő Mészáros-Dembiriski du- umvirátus bosszantását, hanem az ellenfél megsemmisítését tartja fő feladatának. Perczel azonban a július 20-ai túrái lovasharc után nagy gyorsasággal indult meg Szeged felé, s meg sem kísérelte Haynau feltartóztatását. Nem váltak be azok a remények sem, amelyeket a politikai vezetés az általános népfelkeléshez fűzött. Az erről szóló kiáltványt Kossuth Lajos kormányzóelnök és Szemere Bertalan miniszterelnök még 1849. június 27-én tette közzé a kormány nevében (ám a kormány tagjainak tudta nélkül). A kiáltvány tüzes szavakkal buzdított a tömeges felkelésre az ellenség hátában, a hátrahagyott kisebb csapatok elpusztítására, s a községek és városok elpusztítására, ha azokat az ellenség megszállná. Kevés valóságismeretre vallott azonban, hogy e kiáltványt két nappal Péter-Pál napja, az aratás megkezdése előtt bocsátották ki; akkor, amikor a politikusoknál reálisabban gondolkozó földnépe éppen a következő évi kenyérnek való betakarítására készült. így aztán a cs. kir. hadak fővezére, Julius von Haynau táborszernagy nemigen találkozott a népi ellenállás változatos formáinak egyikével sem, akárcsak kollégái, az orosz intervenciós sereget vezénylő tábornokok. Ahol ilyesmire mégis sor került, ott mind a cs. kir. csapatok, mind az oroszok tőlük telhető módon eleget tettek annak a képnek, amelyet az említett kiáltványban Kossuth és Szemere festett róluk. Kossuth Lajos kormányzóelnök maga is gondterhelt hangulatban volt e napokban. Július 25-én elhagyta Szegedet, s Aulich Lajos tábornok társaságában észak felé indult, abban a reményben, hogy július 26-án vagy 27-én találkozhat Görgeivel a további hadműveletek egyeztetése végett. A Mészáros-Dembinski-féle hadvezetés csődje ekkorra már nyilvánvalóvá vált előtte, s abban reménykedett, hogy kedvenc eszméjének, saját fővezér- ségének megnyerheti mind Görgeit, mind annak ellenlábasát, a közép-tiszai csapatokat ténylegesen parancsnokló Perczelt. Július 26-án már Cibakházán volt, 27-én Kisújszállásra, majd Madarasra folytatta útját. Itt azonban arról értesült, hogy az orosz előőrsök már 70
