Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 3. szám - Kovács István: A lengyel légió a tavaszi hadjáratban

húzódó erdőséget. A lengyel ezredesnek csak a 60. gyalogezred III. zászlóalja és a lengyel zászlóalj volt a keze ügyében. Azonnal parancsot adott nekik, hogy csatárláncokra szakadozva nyomuljanak be az erdőségbe. Ekkor azonban már a helyszínre érkezett Schlik három gyalogzászlóalja tartózkodott az erdő északi részében. Wysocki nyolc zászlóaljra becsülte az osztrákoknak az erdőt megszálló erejét. „A légió, szokásához híven, nem néz se jobbra, se balra, hanem ráront az egyik osztrák zászlóaljra és azt maga előtt űzve tör előre. A Wasa-zászlóaljat eközben nemcsak hogy feltartóztatja a túlerő, hanem végül hátrálásra is kényszeríti. Látva a fenyegető veszélyt, erősítésért sietek, élére állok az első jobb zászlóaljnak s az erdőbe nyomulok vele.” A másik oldalon Fiedler dandárának egyik zászlóalja kapcsolódik bele az erdei küzdelembe. A négy osztrák zászlóalj ezt követően egymás után két rohamot intéz, hogy a honvédeket kiszorítsa az erdőből, de mint Koczicz- ka megjegyzi — hiába. Sajátságos módon Schlik is 8 zászlóaljra becsüli a vele szemben álló magyar erőket. A harmadik osztrák roham során elesik a Hartmann-gyalogezred egyik őrnagya, Piatolli báró és Hahn hadnagy. „Olykor néhány lépés távolságról lőttünk egymásra — emlékezik vissza a rohamokban részt vett Milkowski —, itt is, ott is szuronnyal estek egymásnak az összetalálkozott hadsorok. (...) Ebben az erdőben közülünk és az osztrákok közül is sűrűn hullottak az emberek. Heves és makacs harcot vívtunk.”

Hogy miért kellett az erdőt mindenáron tartani, arra Wysocki világít rá, aki így folytatja a csata hevében félbeszakadt beszámolóját: „A Wasa már jókora teret föladott, s ha az osztrákok még pár száz lépést tehetnének előre, lovasságunk és tüzérségünk jobbszárnyára is rátörhetnének, s minden bizonnyal zsákmányul ejtenék ágyúinkat és egész jobbszárnyunkat visszaszorítanák. A magammal hozott zászlóaljra mutatok. Nekibátorodott katonáim ismét előretörnek és visszaszorítják az osztrákokat. Eközben hadosztályom Leinin- gen által hozott dandárja is benyomul az erdőbe, s az egész vonalat felveri a sűrű puskaropogás. Amikor így apránként egyre nagyobb tért nyerünk, felfedezem a lengyel légiót, amely példás nyugalommal és töretlen rendben mindvégig megtartotta állását.”

Volt idő, amikor a csatatérnek ezt a pontját valóban egyedül a lengyel légió tartotta. Áldozatkészségét vesztesége is jelzi. Joachim Szyc negyven főre teszi halottjai és sebesültjei számát.

A fáradt magyar hadseregnek főként azért kellett lemondania az ellenség határozott üldözéséről, mert a még másnap is égő Királyerdőn át vezető úton lehetetlenség volt lőszerrel ellátni.

„Egész nap Gödöllőn pihentünk — emlékezik vissza Wysocki, majd rátér a hadjárat talán legfelemelőbb pillanatainak ismertetésére: — Másnap a hadsereg elvonult Kossuth előtt, aki (...) a főhadiszállásra érkezett. A díszszemle során a vezérkari tisztek karéjában álló Kossuth könnyed kalapemeléssel köszöntötte az elmasírozó zászlóaljakat és lovasszázadokat. Amikor azonban az én hadosztályom zászlóaljai következtek, a lengyel légióval és dzsidásokkal egyetemben, levette a kalapját, s azt leeresztett kezében tartva, fedetlen fővel várta be elvonulásukat.”

Vác, 1849. április 10. Az április 7-én Gödöllőn kidolgozott hadműveleti terv fő céljául Komárom fölmentését tűzték ki. (Pest elfoglalását is számba vették, ehhez azonban előbb döntő csatát kellett volna vívni a fővárosban és környékén összevont ellenséges erőkkel.) A fentebb jelzett cél előfeltétele egyrészt az volt, hogy a fővárosba szorult császári hadtesteket sakkban tartsák, másrészt pedig az, hogy a Duna-szoros kapuját, Vácot elfoglalják. A terv előírta, hogy Vác birtokbavételét követően három magyar hadtest (az I., a III. és a VII.) a Garam középső szakaszán Léva térségében átkel a folyón, s onnan Komárom felé vonulva oldalba kapja az erődrendszert észak felől ostromló osztrákokat. Ha a magyar hadsereg a Garamon túl esetleg szembetalálná magát a Bécsből erősítésül küldött IV. osztrák hadtesttel, vele sikerrel megbirkózhat, mivel a nagy távolság miatt — (ötnapi menet) — a Pest-Budára szorult császáriak nem avatkozhatnak bele a küzdelembe. Komárom felmentésével elérhető az, hogy az összeköttetés Pest-Buda és Bécs között megszakadjon, s ez minden bizonnyal a magyar főváros kiürítésére kényszeríti az ellenséget.

74