Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 2. szám - Medvigy Endre: „Tenger, miből annyi csillagok ittak” (Sinka István ismeretlen verseihez)
Színházban, a Népi Ifjúsági Szövetség, és a Szabó Dezső Kollégium estjén, Réthei Lajos előadásában hangzott el Sinka István leghíresebb verse, az Anyám balladát táncol. A nevezetes rendezvényről a Dél-Pestmegye című napilap 1946. augusztus 29-i száma tudósított. Sinka István 1949-ben, a Rajk-per idején kezdte el kezdetben kényszerű, majd 1954-től önként vállalt „hallgatását”. 1956 őszén, majd 1957 októberében tért vissza az irodalmi életbe. Verseit ettől kezdve több-kevesebb rendszerességgel közölték a lapok, nagy ritkán egy-egy verseskötet is megjelent. Mégis, 1969-ben bekövetkezett haláláig irodalmi munkásságának csak töredékét ismerhették meg az olvasók. Költészetének higgadt, értékközpontú megméretése és java írásainak közkinccsé tétele néhány korábbi próbálkozástól eltekintve halála után kezdődött meg. Ebben a most nem részletezendő folyamatban fontos szerepet vállalt a kecskeméti Forrás. 1969-ben, az első évfolyam novemberi-decemberi számában Káldi János költő Tátikacsokor című versével siratja el az őseihez tért Fekete Bojtárt. (Káldi János azok közé a költők közé tartozott, akiket indulásukban Sinka István segitett a negyvenes évek első felében.) Sinkáról írt verset a nyolcvanas években a Forrásban többek között Kerék Imre, Kiss Dénes és Mátyás Ferenc szerzőktől olvashatunk. Az 1977-es esztendő igen fontos a pásztorköltő irodalmi utóélete szempontjából. Ekkor ünnepeljük születésének 80. évfordulóját. Ebből az alkalomból jelenik meg Kormos István kitűnő válogatása A magyar irodalom gyöngyszemei sorozatban, Görömbei András Sinka monográfiája, és a Forrás emlékezetes Sinka számára. Itt már a költő hagyatéki írásaival is találkozhatunk. Czine Mihály, Görömbei András, Lator László és Pomogáts Béla emlékező, értékelő dolgozatai pedig higgadtak, színvonalasak, szakszerűek. 1977 szeptemberétől 1983 augusztusáig több mint tizenkét ismeretlen hagyatéki verset közöl a folyóirat. Köztük olyan jelentős verseket is, mint a magyar parasztság kizsákmányoltsága ellen és a félfeudális viszonyok ellen lázító, múlt rendszerben tiltott A pór megszólal a magyar úriszék előtt című tiborci monológ, mint az 1945 utáni demokratikus irányba induló fejlődést és a földosztást köszöntő Honfoglalás és A szabadsághoz című bizakodó ének, olyanokat, mint az ötvenes évek embertelen börtönviszonyait bíráló Néma kör. Az 1977- től 1983-ig a Forrásban közölt Sinka-versek azóta egytől egyig megjelentek a költő legújabb versesköteteiben: a Lovasok opál mezőkön és a Megzendül az erdő című válogatásban. A Forrásban megjelent, Sinkáról szóló tanulmányok közül kettő a költő forradalmi verseivel foglalkozik, egy pedig Sinka népiségét meggyőző erővel bizonyítja. Katona Imre 1982 februárjában, Néma népéről éneklő fekete bojtár című tanulmányában számtalan párhuzamot von Sinka István versei és a népköltészet között. Beszédes példák sokaságával, és a számszerűség tükrében mutatja be, hogy Sinka István írásainak döntő többségében a munka és a paraszti világ énekese. A fent vázolt kecskeméti hagyomány folytatásaként most ismét tizenegy ismeretlen Sinka-verset közöl a Forrás. Nagyobbik részük még sohasem jelent meg, kisebbik hányaduk mindmáig régi, sárguló újságokban várja újrafelfedezését. Az utóbbi, elfelejtett költemények többnyire még a bibliográfiákban sem szerepelnek. A Tenger, miből annyi csillagok ittak című vers a költő korai énekei, himnuszai közé tartozik. Első variációja Folyók és pecsétek címmel 1933 decemberében látott napvilágot, a Himnuszok Kelet kapujában című Sinka-kötet 54. oldalán. A költő az ötvenes évek legvégén, illetve a hatvanas évek legelején átdolgozta és kibővítette említett ciklusát. Megszabadította a himnuszokat túldíszítettségüktől, és a szabadverseket a kötött formák felé közelítette. Az egykoron túlságosan rövid sorokra tördelt verseket hosszabb sorokra osztotta. A Tenger, miből csillagok ittak című vers esetében szinte felismerhetetlenségig átírta az eredetit, a korai variációit. Sokan tragikus világszemléletűnek ismerik a költőt, nem is minden ok nélkül. Gondoljunk balladáira és a siratóira. Az itt közölt himnusznak semmi köze sincs a tragikus látáshoz, a pesszimista szemlélethez. A Kong az idő című vers a Fekete Bojtár balladáihoz, katonasíratóihoz áll közel. A második világháború alatt írt, háborúellenes verseiből egész ciklusnyit lehetne összeválogatni. Most a háborúellenes versek felsorolása helyett csak a legszebbet, a Móricz Zsigmond figyelmét is felkeltő Simon Virág balladát említem. A Kong az idő jóllehet S3
