Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Apáti Miklós: Nagyvárosi elégia (vers)
Apáti Miklós Nagyvárosi elégia ezek miatt a falak miatt van minden az ember az egyetlen aki átláthatatlan rácsokat épít maga köré hogy önmagába lásson hogy legyőzze kényesen grasszáló kedvenc fenevadját azt aki önnön szivében lakik ezért csak ezért nem ugrik neki szomszédjának a tisztelt lakótársnak nem lát a kerítésen át nem dörömböl mindent csekélységért amit nem hall odaátról túlról a szomszédos kockából e falak miatt vagyok szegény újra és lettek szegények az enyéim is velem anyám persze másért volt szegény ő szegénykém olyan bűnért lakolt aminek köze sincs a modern lakásokhoz ö a modern-kori kizsákmányolás angyali arcú női jézusa őt ki szabad semmizni akármiből ha egyik zsebét kifosztják odatartja a másikat is míg dolgozni tudott a munkát nem fizették pechére most a nyugdíjat lopják államilag valaha ezer forint ha hazatévedt szerencsés ördögnek képzelte magát ez angyalarcú jézus ki mint mondtuk nő volt magasba dobálta a palacsintátátititát játszott velük a petróleumfőzőn szivében nyár volt napokon át töprenghetett kinek miféle új ruhát vészén de ö valahogy sose birt sorra kerülni mi lettünk azok akiket nem akart rongyokban látni kifakult nyári ruhát viselt kabátja alatt a télben ó bírom a hideget én mondta és belehajolt a fejkendőjébe álla alá lányos csomót kötött esztendőkbe telt míg rájöttem mindenre hogy hiába hát a tengernyi munka
