Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Pomogáts Béla: Regénypikareszk az ötvenes évekről (Szalay Károly: Párhuzamos viszonyok)
között. „Ez a kicsi ország sorsa es pont elyen. Nem remélhettünk semmi jót senkitől. A háború alatt se, a háború után se. Ugyanúgy hányódott a nemzet, mint mü a menekülés alatt, abba kapaszkodott akibe tudott.Csak mü ezt nyomorúságból tettük, a politikusainak meg balfaszok voltak.” Az első világháború, Trianon, román uralom, bécsi döntések, áttelepítés, második világháború, menekülés, 1945, Rákosi hatalomra jutása, 1956 és a kollektivizálás. Ezek voltak Szőts Ferenc és a vele egykorúak a számára legfontosabb történelmi sorsfordulók. Számukra alapvető élmény- nyé vált a félelem és a megfélemlítettség érzése. Mire sikerült túlélniük valamit, addigra már új veszedelemben találták magukat. Magától értetődő, hogy életük meghatározó eseményeit többnyire nem görögtüzes ünnepekként, hanem sorscsapásként élték át. Számukra 1945 nemcsak a békét jelentette, hanem a megszállástól, az idegenektől való félelmet is. 1956-ot az elviselhetetlen nyomástól való megszabadulás jegyében olyan forradalomként élték meg, amit emberi méltóságuk és tisztességük védelmében kellett megvívniuk. A magyar paraszttársadalom életerejére mért utolsó nagy csapás ebben a században az 1958 —1961 között végrehajtott kollektivizálás volt. Gyakorlatilag az 1945 utáni korszak egyik legnagyobb társadalmi átrendeződését hozta magával és egyben felerősítette azt a folyamatot, amit manapság az értékrendek eróziójaként szokás emlegetni. A múltból a jelenbe vezetnek a szálak. Szőts Ferenc a hosszú vándorlás után végre hazát lelt, de milyen áron! „Minden héjába való vót, mer elvesztettük magunkat! Má félig elvesztettük s elveszítsük egészen.” Mészáros Sándor mély átéléssel formálta pél- dázatos erejűvé Szőts Ferenc sorsát, de jó érzékkel óvakodott a túlzott modellszerűséggel járó veszélyektől. Ebben a törekvésében segítette az általa alkalmazott sajátos szerkesztési mód. Ennek jegyében az egyes fejezetek gyakorlatilag önálló elbeszélések, emlékfolyamok, amiket az életpálya fokozatosan gazdagodó története fog egységes logikai és gondolati rendszerbe. Külön élményt jelent a mű nyelvezete, hiszen a szerző tudatosan törekedett az eredetiség megőrzésére, anyanyelvi hagyományaink felelevenítésére. Mészáros Sándor irodalmi szociográfiája a JAK-füzetek sorozatában is egyedülálló. Olyan munka, amely egyidejűleg vallomás is ; életről, hitről, sorsról, történelemről és magyarságról. (Magvető, 1987) Valuch Tibor Regénypikareszk az ötvenes évekről Szalay Károly: Párhuzamos viszonyok Szalay Károlyt évtizedeken át mint szorgalmas filológust, a humoros irodalom első hazai szakértőjét tartotta számon az irodalmi élet. 1961-ben egy Karinthy Frigyesről írott — azóta is érvényes — monográfiával mutatkozott be, ezt sokáig homályban maradt Karinthy-dokumen- tumok sajtó alá rendezése követte, két könyvben dolgozta fel a magyar humoros és szatirikus irodalom történetét, egészen a tizenkilencedik század végéig, írt komikumelméleti és filmtörténeti tanulmányokat, irodalmi esszéket huszadik századi elbeszélő irodalmunk jeles egyéniségeiről, emlékezetes antológiát állított össze a magyar irodalmi paródiákból, pályaképet rajzolt Karinthy Ferencről, aztán tizenöt irodalom- és filmtörténeti, illetve elméleti munka után, ötvenhat évesen közreadta első regényét, a Szerelmes éveinket, amely nyomban közönségsikert aratott, hamarosan második kiadásban is megjelent. Ennek a — tulajdonképpen nemigen jelentékeny kritikai visszhangot kapott — regénynek a folytatása most a Párhuzamos viszonyok, amely már aligha hagyhat kétséget afelől, hogy szerzője nemcsak a szakirodalomnak, hanem az elbeszélő prózának is érett és érdekes egyénisége, akinek munkássága mindenképpen figyelmet érdemel. A regénytörténet vázát egy — a regényirodalomban gyakori — játékos fikció teremti meg: Csarody Kristóf, aki 1956 novemberében Franciaországba menekült, barátjának, Hajagosnak elküldi visszaemlékezéseit, aki aztán közös barátjuk: Szalay segítségével ezeket regényként jelenteti meg a Magvető kiadónál. Csarody életrajzi adatai — például kecskeméti származása és haza- látogatásai vagy az, hogy miután 1951-ben tanári diplomát kapott a budapesti bölcsészkaron, egy csepeli általános iskolában lett tanár — ugyanakkor félreérthetetlenné teszik, hogy a regénytörténet valódi hőse Szalay Károly, sőt részben ővele azonosítható a mellékfiguraként fellépő Hajagos is, aki — akárcsak a regényíró — 1953 után a bölcsészkaron Bóka László aspiránsa lesz. A regényíró ravasz fogásokkal teremti meg alteregóját, egyszersmind ironikusan figyelmezteti az olvasót, hogy a fikcióteremtést nem kell túl komolyan venni. Ilyen fogás a minduntalanul visszatérő lábjegyzetelés, amikor is Hajagos kiigazítja Csarodyt, illetve Szalay kiigazítja Hajagost. Ezek a lábjegyzetek járnak szinte komédiába illő táncot az 57. la91
