Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Sándor Iván: Vízkereszttől Szilveszterig (VI. Szent Iván hava, esszésorozat)
reásott, a sírból kiemelt kiindulási centrum (az ötvenhatos forradalom és Nagy Imre alakja, mint jelkép), amelyhez való visszatérés, vállalás és megtisztítás nélkül nem lehet új reformcélokat kijelölni (az ő ötvenhatjuk, de még hetvenjük, nyolcvanegyjük is azért sok tekintetben más hagyomány). Különbözik a helyzet abban is, hogy nálunk határozott a többpártrendszer létrejötte, és nem megegyezéses végeredményű választás lesz, mint Varsóban, hanem remélhetőleg szabad, ami után nem játszhatók el azok a színjátékok, amilyeneket a lengyel ellenzék az előzetes kompromisszumok miatt elfogadott. Ez abból a szempontból is fontos, hogy a magyar ellenzéknek föl kell készülnie az intézményrendszer és egy jövendő demokratikus parlament mobilitásokkal teli viszonyának kialakítására. Ezzel Varsóban mintha egyelőre képtelenek volnának megküzdeni. Márpedig e nélkül nincs meg a milliók sorsára kiható változások esélye. Még a reménye sem. 3.11. A Nagy Imre-gyilkosság az európai lelkiismeret szimbóluma, június 16. megtisztulásával az egész európai kultúra gazdagabb lett — nyilatkozza Adam Michnik. Nem hiszek az egész Európát máris átjáró hatásban. Ez: illúzió. Érzésemben megerősít este a televízió Napzártájában újra éppen Michnik. A lengyel helyzetről beszél. Hatalmas retorika. De hogy miként lehetne egy új intézmény- rendszer alapjait megtervezni a választási győzelem után, erről semmit nem képes mondani. Persze az ellenzék sem náluk, sem nálunk nem vállalhat felelősségrészt azért a csődtömegért, ami a megelőző rezsim bűne. Viszont egészen más az ellenzéki magatartás (például egy nyugati) prosperáló demokráciában (kritika és kontroll), és egészen más a gazdasági válságban egyre mélyebbre süllyedő, alig irányítható államszerkezetekben, ahol konkrét, új válságmegállító institucionális koncepciókra van szükség. 3.12. Jó volna, ha arról az űrhajóról, amely ma Kelet-Közép-Európa egy része magára találásának dekrétumait viszi abba a históriai űrbe, amely számunkra a holnap, nem válnának le sorra a kisebb hordozórakéták. A közeljövő vákuumában egy ország nem állhat magányosan röppályára. 3.13. Mi lesz? — kérdezzük. Mi lesz? — kérdezik sokan tőlem is. Ahhoz, hogy meggyőződjünk a megoldhatatlanságról, mindig végig kell járnunk a kudarchoz vezető utat, s ez olyan változatos, mint maga az életünk. 3.14. Június 16-án délután a 301-es parcella kopjafái között botorkálva egy Pilinszky-vers sorait kerestem. Hazaérkezve ide jegyzem a kötetből: Ne a lélekzetvételt. A zihálást. Ne a nászasztalt. A lehulló maradékot, hideget, árnyakat. Ne a mozdulatot. A kapkodást. A kampó csöndjét, azt jegyezd. Arra figyelj, amire városod, az örök város máig is figyel: tornyaival, tetőivel, élő és halott polgáraival. 26
