Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Szikra János: Vakuvillanások (Bácsalmási hétköznapok)
Szikra János Vaku villanások Bácsalmási hétköznapok s álmában útnak ered a földbeásott kisgyerek. . . Királyok arca a földben s tyúktolvajok lecsapott kézfeje; akasztott ember árnya: lassuló metronóm-ütem a tűzfalon; szándéktalan ragyogással üt szíven az ég, itthon vagy — talán. Vonuló embercsordák a Mártírok útja meddő orgonabokrai közt: disznóvágás az éjszakai tisztaszobában; szélmalmok emléke s vándorcigányoké; suta bohócok s életunt oroszlánpofák: birtokba veszi a cirkusz a libalegelőt; ődöngés egy tíz évvel később íródó regényben, — Macondo elindul jeget csudálni. Dózsa ronggyá fogdosott húszasai a konyhakredencen, újjáépítésről s forradalmakról recseg az egycsatornás néprádió: rettegés mindentől, mindenkitől; rendőrspiclik a tánciskolában, nemzetiségi bálok és ultipartik az Ipartestületben húszfilléres alapon a vasárnapi nagymise után; az első meccs az első televízióban, kétszáz torok üvöltése: góóól! — s a malom felé szekerező úton a jámbor lovak rémült szemén átcikázó első személyautó. Családi búvárkodás a Népszabadságban kétszáz forintos békekölcsön-nyeremények után; kölcsönkérések, egyetlen lélegzetvétellel elhadart, lesütött szemű rimánkodások: Gabibá- csiamamakérihogy legyenszívesegyötvenestadni, majdelsejénhuszadikán föltámadáskormeg- adja . . .; öt szál 5 éves Terv cigaretta a boltból s néha már van vaj is; Jancsó Miklós a mozivásznon, a közönség értetlen röhög; s apád már szalonnát hord aktatáskában ebédre a húsz évig rágcsált lekvároskenyér helyett: — íme, a hatvanas évek vakuvillanásai szülőfaludról. * * * Bácsalmás Rákóczi utca 15. A háznak sugallata volt. A hajdani zsidó orvoson át Mózesig visszamenően kavargott itt az idő. A zárt udvar a magas téglakerítéssel, az ékszerek és porcelánok rejtésére lefalazott földalatti akna; a lakótárs, a tudatlan jókedvében zsoltárokat bömbölésző pattanásos kántor; a tyúkperektől lármás szomszéd udvar; ír származású anyád már-már szektariánus, Tápió mellőli katolicizmusa; félsváb apád iparos-racionalizmusa és gátlásos kevélysége; a tóratartó rézhüvelyében lapuló tóratekercs a néhai orvosi rendelő (konyhátok) ajtófélfáján; a vendégeskedő katolikus papok pocakján kifényesedő reverenda a halászlévacsorák után; a Mária Teréziától kapott nemesi címer s a kutyabőr büszkeségének tollal írott önarcképe a falon; a közös szobában háló tüzelőhiány s a bolhacsípések kanyarója testeden; a zongoraművésznek készülő nővér apró lázadásait követő atyai pofonsorozatok s a pianínóhoz püfölt kisebbik nővér freudi hascsikarásai zongoraórára menet, — s mennyi minden még! Sorsok, szokások, adomák, arcok gyönyörű karneválja. A kisház, a kamra, az ól, a galambok, a fagyott répától elpusztult nyulak, az életében egyetlen tojást tojó törpetyúk, az örökkön vakaródzó macskák, s a világ egyedüli kutyája: Buksi, a fekete korcs. S a padlás, a gyerekmagány régi kacatokból életrekeltett álomvilága! Száraz, napos időket kivéve ide teregette föl anyád nagymosás után a ruhát. Ilyenkor óvatosan kellett lépdelni, mert trappolván port vert föl a szandálsarok. Több nemzedék 70
