Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Iszlai Zoltán: Pokoltornác

Január 2. Nagy nyüzsgés az egész osztályon. Az új esztendő hétköznapjai visszavonhatatlanul elkezdődtek. H. László főorvos a sugárkezelés mellett voksol. Leányunk délelőtt azzal a barátnőjével, a bájos, különös D. Katival jön látogatni, akit szinte saját lányunknak tekintünk, annyit voltunk vele együtt.

Erzsiké a jövővel foglalkozik. Arra mindenképpen számítanom kell, hogy ilyen állapotban nem tudom Nagymarosra, faházunkba fölszállítani.

Családunk elindítja a csodagyógyszerek beszerzésének ügyét. A Celladam és a Béres- cseppek egyaránt szóba kerülnek. Megteszem a szükséges lépéseket. Mindenki segít a hozzájutáshoz. Amikor szemtől szembe meglátom a feltalálót, elmegy minden bizodalmám az egész iránt. De azért végigcsinálom mindazt, ami az esetleges csodafordulatot meghozza. Négerek, mongolok, cigányok is vannak a Celladamért sorban állók tömegében.

Január 3. Eszter lányommal mentem be Erzsikéhez. Jó hangulatban volt, rendesen aludt. Örül a három finom süteménynek. (Aztán este hazaküldi mindhármat, az ebédjéhez kapott püspökkenyérrel együtt.)

Este autóval megyek be Hozzá, az idegességtől túl sokat fékezgetek. A mögöttem haladók többször rámdudálnak. Erzsébet kicsit bágyadt, de vigasztal, hogy ez semmi. Eszik is a kedvemért egy negyed zsemlét sajttal. A negyedliteres vegyes befőttet az utolsó cseppig kiürítjük. Szomjas. Amikor hazamegyek, a tévéhíradó után egy Charlie Chan- filmet sugároznak. Furcsa mondásai között kétségbeesett helyzetemben kettőt jegyzek meg mindörökkön örökké. „Egy halott szerepéhez kevés alakításra van szükség”. „Hogyha szerettük azt, aki elmegy, mindig itt van a közelünkben.”

Január 4. Vasárnap. Eszterrel bemegyünk. Rémülten halljuk tőle, hogy egész éjjel köhögött. Reggelre kissé csillapultabb. Megissza a feketét s a narancslevet. Béla doktortól, az osztályostól megtudom: elég csúnya felfekvés van máris a dereka alatt.

A szomszéd ágyon fekvő Klárikával, a Daganatos Szövetség elnökével barátságot kötöttek.

A szobába új beteg érkezik. Csinos asszonyka, de idegenül érzi magát közöttünk. Alig hallhatóan köszön. — Délután húgommal együtt megyünk be. A kedve kicsit jobb, de — úgy látszik a megerőltetéstől — soványabbnak látom. Fél, hogy éjjel ismét köhögni fog. Béla doktor fölvilágosít: az ilyen betegek fölfekvése azért is gyógyul nehezen, mert érzéketlen részeivel nem törődik a páciens.

Január 5. Reggel jókedvűen találom. Valóságos farkasétvágya van. Az újonnan érkezett asszonykán ugyanazt a vizsgálatot végzik, amit Erzsébet két hónappal ezelőtt megcsinált. Egész nap epét csurgat csövön át, tálba. Szokásos látogató társaságunk sajnos egy fővel csappanni fog. A bevallottan csontrákos Klárika húga visszamegy állandó lakhelyére, Angliába.

Délután is jókedvű. A felfekvés miatt bal oldalára van fordítva. Másik főorvosa közli velem, hogy az onkológus professzorral hamarosan meglesz a konzultáció. Sugarazni is fognak. Ha — minden jól megy.

Este elárultam Erzsébetnek, hogy másnap jönni fog a bátyja szülővárosunkból.

Húgom, Marika egész este nálam volt. Igyekezett belém lelket önteni.

Január 6. Reggel erősen aludt; a többiek is. De „jól érezzük magunkat”, mondják érdeklődésemre. Erzsiké megissza feketéjét, narancslevét. Utána aludni szeretne. Déli két órakor is mindenki alszik, mikor Pali bátyjával bemegyünk. Pál sógorom félt a találkozástól. Láthatóan megkönnyebbült, mikor látta, hogy milyen szelíden viseli sorsát a húgocs- kája.

— Nem adom föl — mondta testvérének Erzsébetem. Engem is boldoggá tett szándékával.

Délután a húgommal vagyok. Sok a családi problémája. Este nem megyek be Erzsihez. De olyan nyugtalan leszek, hogy megbánom a hanyagságomat. A konzílium ideje közeledik, ezt megerősíti Tibor öcsém is. Kiderül tudniillik, hogy egyik fiatal számítógépes kollégája a nagyhírű orvosprofesszor fia. Furcsa, hogy több éve dolgoznak már együtt.

64