Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (III. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)

Mondja, hogy mennyire megváltozott a történelem során a tulajdon fogalma. Valamikor főleg a föld jelentette a tulajdont, aztán a gyár, ma pedig a gondolat válik a legértékesebb tulajdonná.

Metró:

az emberek sietve kerülgetik egymást. Zárkózott arcok, nem lehet belőlük olvasni. Közömbösen úsznak el egymás mellett emberi sorsok, gondolatok, érzések milliói — a világ láthatatlan, de legfontosabb matériája.

Eső és borzalmas, fülsiketítő égiháború. Esernyőm a magasba ránt. Röpülök Manhattan fölött.

Útlevéliroda a Broadway végén, közel a Wall Streethez. A földszinten: hosszú sor. A nyolcadik emeletre küldenek, keringek ablaktól ablakig. Végül leküldenek a harmadik emeletre — újra ablaktól ablakig keringek. Mindenütt sorok. (A mi ellenérzésünk a sorbanálllással kapcsolatban. Tudat alatt két részre osztjuk a világot: olyan országokra, melyekben van, és olyanokra, melyekben nincs sorbán- állás).

Délután Carol társaságában magasan, magasan az East River fölött egy étteremben. A folyón bárkák úsznak. A víz felszíne, minthogy a szél elcsendesedett, lassan mozdulatlanná, tömörré válik, színe egyre sötétebb; megdermedt lávafolyamra emlékeztet.

Tv: a mosoly mint foglalatosság, mint munka, mint hivatás.

A metróban (E vonal) egy ittas nő nógatja az utasokat, hogy menjenek vele strandra.

— Let’s go to the beach — kiáltozza vidáman.

Főleg a kínaiakat csalogatja.

— I love Chinese! — rikongat, az utasok pedig dőlnek a nevetéstől.

A 71. utcánál száll ki, és enyhén imbolyogva integet utánunk.

Helen Wolffal ebédelek egy „Xenia” nevű görög vendéglőben a 2. utcában. Helen a barátnőjéről, Hanna Arendtről beszél. Olyan nőies, olyan melegszívű volt — mondja Helen. — Egyszer megkérdezték tőle: hogy érzi magát mint nő? Óh, válaszolta Hanna, már megszoktam!

Kérdezem Helentől, nem gondolt-e arra, hogy kiadja Hanna Arendt összegyűjtött műveit. Nem — válaszolja szomorúan —, itt az ilyesmit nem veszik.

Kávézókban, bárokban, klubokban, éttermekben reggeltől estig — folyton esznek. A beszédtéma: hol fogunk enni, mit fogunk enni, mit választottunk az étlapról, mit szolgáltak fel, milyen volt. S minderről hosszasan folyik a szó. Végül levonják a következtetést — túl sokat eszünk. Vannak, akik elkezdenek kocogni. Mások a fogyással foglalkozó újságokat böngészik. Rokonszenvesek, ahogy aggódnak vonalaikért, kondíciójukért.

44