Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Nyikolaj Gumiljov: Eltévedt villamos, Emlékezet (versek, Baka István fordításai)
Három ablak, deszkakerítés jön, kerti pázsit, szürke, mint a kő. . Állítsa meg a szerelvényt rögtön, állítsa meg, kocsivezető! Másenyka, e házban énekelve szövögettél szőnyeget nekem . . . Hol van most a hangja és a teste, tán a síri éj ölén pihen? Ó, hogy sóhajtoztál lány szobádban, s én parókásan-púderesen indultam a Cárnő udvarába, és többé nem láttalak sosem. Most értettem meg: a szabadság csak másvilági fény, s onnan szökött, ahol emberek meg árnyak állnak a planéta-állatkert előtt. S szél fuvall, oly ismerösen-édes, s száguld már a híd mögül felém a lovas cár, vaskesztyűs kezével, és az égbe rúgó büszke mén. Mint a pravoszláv hit hű erődje, magasodik az Izsák eléd, gyászszertartást magamért s előtte Másenykáért mondatok misét. S mégis oly nehéz most lélegezni, fáj a szív, az élet mostoha . . . Másenyka, hogy így lehet szeretni s búslakodni, nem hittem soha.
