Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - Csajka Gábor Cyprián: Wahlheim = egyenlő, Visszajátszás, (versek)

Wahlheim az =, hogy nincs többé kínom se az otthontalanságra, se Magyarországra, se a halálra. A mű: meglenni nyél-egyedül, a lét: nem akarni tudni meglehetni, az akarás: farkát nyelt „szakadéklény”-frász; mondd hát, te TI! Hogyan féljek a haláltól. . .

Wahlheim = nem félek többé. És mindegy már, simogatja-e kéz a hátam, és oly mindegy, kutyadög csattan-e rá. Történjetek, és történek én is, DE NE MERÉSZELJÜK MEGÖLNI EGYMÁST; az igazság, így, most, akár egy menü: tessék, ez itt a koporsóm, szerelmem trágyaháza, örökké Ebben vagyunk, itt ér össze a szájunk, itt, ahol a Kígyó éppen a legédesebbje: CSÓK, egy gond-se-látta csók, benne vér, genny, hisztéria kever szik-zsibbad, és hány Ellen nyaldossa a másikát

.. . olykor meg nagyon szépeket álmodom, róla, rólad, Szentendre, édes vénanyácskám; denevér vagyok, könnyű rémség,

zuhanok, repülök, visszaszállok az ág(y)ra.

Visszajátszás

hommage á Thomas Bernhard

Úgy is mondhatnám, a tű belülről halad kifelé, s ezért a vég-elejü szó, az Ősméz.

Mert örök torokkínban vagyok a világszálkákkal, amelyek mindenhonnan egy-ide fájnak, a közös ,torkolatba’, egyenest

egyeneshez szorítva, mint a vesszőnyaláb.

De az őrületen is elromlott a zár, s a hús azonos töltéssel taszítja húsomban azt, amit még mondani szeretnék, mikor pedig nincs is velem a külső, a társaság.

Én csupán végigmegyek a nyársamon, hogy lássam az egyszerre végemig érőt; nemde, majd a szememnél találkozunk. S ahány sebesült köre tartózkodik tőlem, most még, a világnak, épp annyi a füved-fád, kezdőszó: Halálpagony.

17