Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Varga Zoltán: Döglött hal (elbeszélés)
amiért csak utólag jutott eszembe csodálkozni magamon, miért nem kérdeztem meg a rendőrtől, mit is akar tőlem a főnök, amiért engedelmesen követtem, sőt, gyanúsítottnak érezve magam, az automatikus meghunyászkodást tartottam természetesnek, azt, ami valahol mindig is bennem lapulhatott, és ami miatt, szerencsésen kipottyanva az ügyből, Bujdosó Laci iránt se érdeklődtem többet, soha nem is tudva meg közelebbről, miért is ítélték másodszor három évre. Mert az a pár soros bírósági hír, büntetett előéletű volt tanárként szólva róla, ellenséges propagandát emlegetett mindössze, én meg őt azóta egyszer láttam csak, évekkel a szabadulása után látogatva haza arra a diákvetélkedőre, ahová a laptól küldtek le, itt, a művelődési ház társalgójában futottunk össze a nyüzsgők közt, fel sem ismerem talán, ha szokott harsányságával rám nem köszön, mert mintha valami időközben rárakódott párnázatot kellett volna lefejtenem, korábbi megter- mettsége nagydarabbá terebélyesedett, mozgása mackós, arca valahogy felfújt, tokás, harsánysága volt a régi csak, zengő baritonkíséreteként valami lázas és jelentős személyiséget sugalló aktivitásnak, kitárt karral üdvözölt, megropogtatva magához ölelt, mielőtt minden bevezető nélkül arról kezdett beszélni, hogy nemrég lett a művelődési ház igazgatója, nagy terveket emlegetett, kiket szándékozik felléptetni a közel- és távolabbi jövőben bel- és külföldről, miképp kívánja nemzetközi jelntőségű kuturális központtá fejleszteni a gondjaira bízott intézményt, az anyagiak jórészt már biztosítva, ám ha még az a bizonyos kilátásba helyezett alapítvány is bejönne a tengerentúlról... de dolgozik a disszertációján is, átfogó történelmi munka a Monarchia nemzetiségi politikájáról, illetve a káundkában élő népek egymás közti viszonyáról, nem készült még el teljesen, de a kiadónál a szerződést már aláírta, folyamatban a tárgyalások az angol nyelvű kiadásról is, közben meg, mint akiben folyamatosan születnek az ötletek, minduntalan bejegyzett valamit a noteszába, felugorva elsietett, visszajött, bocsáss meg, jó hogy látom azt a pofát ott, na ezt is elintéztem, hiába, ha én nem csinálom ... a megszólított többnyire barátságosan üdvözölte, de valahogy túlzó szívélyességgel, sűrű és buzgón helyeslő bólogatások kíséretében. Mit tehetünk, itt van közöttünk, hagyjuk, megszoktuk, kaptam meg később a felvilágosítást többektől is, úgyhogy végül nem volt erőm megkérdezni tőle, hogyan is sózták rá azt a három évet, sőt, még ha a legszívesebben megsirattam volna is, valahogy menekültem volna előle, pedig valami önelégült kis öröm is bujkált bennem, amiért nekem ebben nincs részem, amiért az egészből szerencsésen sikerült kihúznom magam, vagy talán, a váratlanul lángra lobbantott papírlap segítségével, kivágnom inkább. Legalábbis az első pillanatokban így éreztem. Éppen csak miért vagyok ebben annyira biztos? — jutott eszembe utólag. Ha egyszer írtam nekik. Ahogy mondtam már, először röviden és semmitmondóan, aztán hosszabban és semmitmondóan, majd még hosszabban, annyira semmit mondva, hogy nem is tudhatom, nem hámoztak-e ki a semmitmondásomból mégis valamit, s nem mondatták-e el később valaki mással, és azért volt ebben a megváltozott Bujdosóban valami félelmetes és riasztó is, lapulásunkat és odúba húzódásunkat igazoló, kiábrándítóan óva intő, ha úgy tetszik, hogy azért bánjunk csínján azzal a döglött hallal, mert még ha nekünk eszünkbe se jutna már gondolni rá, mások a szagát ott érzik rajtunk, s így mi is magunkon, ezért is szaglásszuk körül egymást gyanakodva . .. igyekezzünk hát idegen illatokkal semlegesíteni nem létező szagunkat, főleg pedig ne maradjunk viharban kinn a stégen, ne élvezzük makacs- dacos-gyönyörűséges vacogással a félelmünket.. . Nem tudom, érted-e, mire 13