Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Varga Zoltán: Döglött hal (elbeszélés)
menet közben is már, utólag meg méginkább, de mégsem igazán felszabadultan, mert a kajánság kicsinyes pótlék csak, ilyen a félelem legyőzése is, aligha hasonlítható a hullámverés veszélyének vállalásához vagy a lángoló papírlap lobogólenge- téséhez (ugyan miféle lobogóéhoz?), hiszen itt a hullámok jobbára pohár vizek viharai csak, ámde roppant fontos poharakéi, mivel a bennük dúló viharok a keresetcsökkenés örvényébe sodorhatnak, fegyelmi vagy kizárás zátonyára vethetnek, esedékes kocsicserét, tervezett nyaralást, épülő hétvégi házat fenyegethetnek elmosással, kamaszodó lányaim rég áhított hifitornyát dönthetik romba, szélkergette fellegeik hitvestársi karrierre boríthatnak árnyékot, csupa olyan, a családi béke felborulásával fenyegető veszedelmet idézve föl, aminek már puszta kényelemszeretetből is elejét venném, ezért is kerültem egyre inkább a hullámverést, észre sem véve igazán, mennyire igyekszem tőle távol maradni, biztonságos helyről gyönyörködni benne csak tengerparti nyaralások alkalmával, lelkemben némi jóleső szomorúsággal, azt igen, és közben még mostani magamat is igazolni, mivel ez is beletartozik a játékba: rég nem vagyok egyedül már, nem magamért vagyok csupán felelős. . . valójában a fordítószolgálathoz is ezért léptem át, a teljesebb szélcsend kedvéért, de persze apróbb zűrök ott is akadtak. Például mikor tolmácsként szerepeltem, nem is akárki mellett. . . Nem mintha a tolmácskodás a rendes munkakörömhöz tartozott volna, csak hát az a kolléganőm, aki ilyen minőségben máskor közreműködött, akkor éppen túl volt már a hetedik hónapon is, én meg az ő ajánlatára ugrottam be, nem valami nagy gyakorlattal, amellé a bizonyos nagyfőnök mellé, ám hogy valóban nagyfőnök volt-e?. . . mondjuk, a maga helyén az, közben ugyan elsüllyedt, mostanában nem hallok róla. De talán név szerint sem ismeretlen előtted, vagy inkább a figurája meg a fizimiskája, egy időben gyakran előfordult a képernyőn is, volt benne valami vaddisznószerű, úgy a zömökségében mint a túrásra kész húsos orrában, az elszántan mord tekintetében, mert mintha szakadatlanul dühösen fújtatott volna, ebben különbözött mindenekelőtt a többiektől, abban, hogy szinte sohasem futtatta szét arcán a demokratikus szabványmosolyt, a mohón kajtató nyüzsgésében, ami talán nem is volt vegytiszta törtetés, nem egyedül önmagáért való, hanem bizonyos célok érdekében álló is, ámbár ez a belülről fűtött és aktivitást sugárzó lendület, nyilván ez is szerep volt, azé az energikus férfiúé, aki ha kell, képes az asztalra csapni, de hát ez, különösen mifelénk, sokak szemében még imponáló is, na de miért ne akarhatta volna csakugyan megédesíteni az életünket a cukorgyáraival, mivel hogy ezek építését szorgalmazta mindenekelőtt, meg általában is az élelmiszeripar fejlesztését mindenfelé, tarto- mányszerte, sokak szerint nem egy túlméretezett és mindig veszteséges kombinát szárad a lelkén. . . Ő az, persze, hogy ő, akkoriban volt a pályája delelőjén, én meg ott a fordítószolgálatnál sok mindent hallottam róla, tele voltunk folyosói pletykákkal, időnként láthattam is, többnyire a székház ablakán kitekintve, kiszállni a fekete Mercedeséből, beszállni a fekete Mercedesébe, érkezni vagy távozni, de mindig sietni, és ebben a fontosságot árasztó sietésben volt valami fenyegető, bizonyára ezért is tartottam tőle. Ámde vállalnom kellett a helyettesítést, mert azt a bizonyos határmenti találkozót, valami hirtelen támadt rövidzárlat miatt, azt is csak úgy, egyik napról a másikra határozták el, valami gazdasági természetű megbeszélés volt, nehéz milliók forogtak kockán, mindenesetre a fekete Mercedesbe beülve volt bennem egy kis szorongás, annál is inkább, mivel a túrásra hajlamos orrával megjelenve, mindössze kurtán és mosoly nélkül kérdezte meg, én vagyok-e 11
