Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Balla D. Károly: Óvatosék
Az esemény hosszabb részletezést, céljai alapos ismertetést érdemelnének. E helyütt az alakuló nagygyűlés egyetlen epizódját elevenítem fel. A szervezet alapszabályának jóváhagyása után valaki felvetette a közönség soraiból: szeretné ezt az elfogadott okmányt a helyi magyar sajtóban viszontlátni. A gyűlés elnökségének egyik tagja — Dupka György — nekiszegezte a felröppentett kérdést az illetékesnek: a Kárpáti Igaz Szó helyettes főszerkesztőjének, Szabó Bélának (főszerkesztője ekkor a lapnak — Behun János halála óta — még nem volt). A kérdés némileg provokatív. A szövetség ugyanis egy olyan szót hord nevében — „kárpátaljai” —, amely a helyi magyar sajtó számára tabu. Csakúgy, mint az alapszabályban természetesen magyarul megnevezett székhely: „Ungvár”. Ha az illetékes beleegyezik a közlésbe, nyilvánvaló, ennek a két szónak eredeti formájában kell megjelennie. A válasz igen volt. S pár nap múlva — négy évtized óta először — e két szó ott büszkélkedett az újságban, a megalakult szövetség első fegyvertényeként. * * * Amire számítani nem lehetett: az Óvatosok — talán sokallván a velük egynevűek szaporodását — Bátorokká válnak váratlanul. Azt mondják: igen. És tartják magukat szavukhoz. * * * Az alapszabály megjelenésekor, s utána pár napig még az újságcikkekben továbbra is Uzsgorod, Beregovo stb. szerepelt, furcsa ellentmondásként. A lap március 8-ai számában azonban „váratlanul” feltűntek a magyar városnevek. Március 10-én pedig már az impresszumban is így szerepelt: „Szerkesztőségünk címe: Ungvár...” Amit alig hitt bárki is: a magyar városnévhasználatra a szerkesztőség a területi párbizottság megkérdezése nélkül tért át. Kétszázezer magyar és negyvenezer lapelőfizető nagy megelégedésére. =k * * Ha az Éberek ideje nem járt volna végleg le, s legtöbbjük nem lenne ma már Óvatos: félhetnénk attól, hogy a magyarul használt városnéven keresztül a lap vezetősége, a lap vezetőségén keresztül maga a Kárpáti Igaz Szó, a Kárpáti Igaz Szón keresztül pedig a kárpátaljai magyarság egésze válik gyanússá. De most már a mindenkori illetékesek is félnek ilyen „logikai implikációktól”. Talán — Óvatosok lévén — attól tartanak, ha most engednék meg maguknak azt a politikai luxust, hogy irredenta vagy nacionalista jelzőkkel illessék a jogos nemzetiségi követelések érvényesítőit, akkor a pártbizottság csinovnyikain keresztül a helyi apparátus egésze, a helyi apparátuson keresztül maga a párt, a párton keresztül pedig a peresztrojka egésze válna megkérdőjelezetté a kárpátaljai magyarság szemében. Az új szelekkel ugyanis az implikáció iránya is megfordult. * * * Sokszínű, nagy család. A sok névváltoztatás ellenére a régi Óvatosok is tartják még pozíciókat. Ők azok, akik minden történelmi szituációban indokolmak érezték magatartásukat, s most is a bölcs kivárás álláspontjára helyezkednek. „Még nem jött el az ideje”, dünnyögik fontoskodva. És úgy döntenek, hogy a hatáskörükbe tartozó területen minden csak óvatosan történhet. Vagy sehogy. így esett meg, hogy a többi sajtóorgánumtól — Kárpáti Igaz Szó, Vörös Zászló — eltérően a Kárpátontúli Ifjúság, a területi Komszomol-bizottság lapja nem tért át a magyar 148
