Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 7. szám - Sziveri János: Fertőtlenítés, Farba, Pókálom (versek)

Mészfelhök szaga oldódik, köröz — s vagyunk bár dögróváson: folytonosságra intett őreid újravésik évülő arcvonásom.

A frissen leterített lópokróc fonnyad. Más dolga nem akad. Magára lel majd, ha tapossák s elnyűtt rongy szíve szakad.

Vizslat már cseremisz, észt.

A tömérdek kigyomlált észt,

amit gyanútlanul a kukába hánytál —

fölszedem, rá hiába hánytál.

Item

Caflatunk hulladék szavakon.

(Minap még magam is herdáltam őket.) Szeressed annyira versemet legalább, mint én a nőket.

Pókálom

Eső után alakulunk — reggel korán. Asztalomon papírok közt Biblia, Korán. Citromfa, kaktusz az udvaron, érik a meggy Pannóniában szemétdomb a hegy.

Ki ez mégis, aki felém veret?

(Vágni készül a bukszámon eret.)

Vagyok még, de olyan: mintha nem lennék, amit mondok, márcsak nyelvemlék.

Rekedt sóhaj zihál az ablak alatt, a levegőbe sárként beléragadt.

Nem zavar már semmi, csupán amit látok. Halszám a szennyvíz felszínén tátog.

Fogva tart a keleti misztika csöndje, zaja; folyik bennem a hitvita.

Az, hogy élek, elegendő halál-ok — amíg jobbat ki nem találok!