Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Balázs Attila: Capriccio cuniculus (elbeszélés)
lakhelyét. Szaglászott, meresztgette vörös szemét, és vitorlázott a füleivel, mert szerencsére nem került élősárba, csak vaksötétbe a rég elhasznált törmeléken. Sajtótörmeléken. Megkérgesedett már ott a világ magmája. Szolid kérget biztosított egy tanácstalan futófüles számára, aki most már talán olvasni is hajlandó lett volna, nemcsak a színes képeket nézegetni a klozeton. Olvasni, akár a vadnyulak — világító pápaszemükkel, mert nekik még van olyan. Azonban az igazságnak tartozunk azzal, hogy a vadnyulak aligha esnek bele egy peremvárosi kertház udvarának régen használt, szeder indázta, szomorkodó budijába. Hátsó Telep hátsó Csodaországába, ahol egyébként nincs semmi csoda. Minden csak úgy: VAN. Telepiesen. Ajtóba nyíló ajtó nélkül. Vakbél. Aliz segítségért kiált: — A világ minden görbe tükrének és ragyogó szépségének szerelmére .... ki segít Gyulán? Nos, akkor — egy másik nehéz nap éjszakáján — türelmesen ki kell szerelni a kocsiból az akkumulátort, és a színhelyre cipelni. Egy égőt kell a tudatalatti sötét barlangjába leengedni — és megállapítani, hogy a nyúl még, bizony, ott van lenn. Még nem tépték szét a patkányok. Ily mód megnyugodva, hurkot kötünk egy vékony, de erős madzag végére. A hurkot — Albrecht Dürer angyali nyugalmával, csittító-nyugtató szerelmes szavak kíséretében — belelógatjuk a Purgató- riumba, közben minden igyekezetünkkel azon vagyunk: a) Hogy a hurok Gyula egyik kajla fülének teherbíró tövére szoruljon. b) Hogy lehetőleg ne zuhanjunk Gyula után. c) Egyéb kérdések megvitatása. Ha mindezek után, kb. másfél órás kitartó kísérletezés eredményeképp heves rántást észlelünk, tudhatjuk, hogy a már-már lélekvándorló állatot sikerült megmenteni az élet számára. Ekkor nem marad más hátra, mint elegánsan kiemelni. Aliz és Gyula öröme határtalan. Tehát megérte. Villanásnyi örömök után — a történet végén — magadra maradsz. Mert ez a dolgok logikája. A roggyant budi ismerős alakja pisai ferdetoronyként meredezik előtted. Ide már nem jön többé senki ebben a 460 évvel ezelőtt kezdődött történetben. Nem is fontos kitapogatni a tárgyakat az egyre sötétebb sötétben. Nyugodtan elhelyezkedsz. Egy csempe cserép résén át a csillagos ég. És mindenek miértje. Ah, semmi! Nem Hamlet apjának szelleme: csak a budiajtót csapkodja a szél. Lábad alatt a Playboy egyik agyonrágcsált régi száma. Egy tudományos-fantasztikus történet. Valamiről és valakikről. Továbbá egy régi nyúl-grafika régi, sokszorosított példánya: selymes nyúlszőr és pár kemény, száraz bogyó. Morzsolva porlandó. Mósusz illata lengi be a szerényre szabott szentélyt. Akárcsak Szent Jeromos szobáját a Mester nagy rézmetszetén. De lehet, hogy ugyanez az illat tör elő a Melankólia című remekműből is. Azt végül is nem lehet tudni, hogy Jeromos egyházatya szerette a nyúlpapri- kást. Viszont biztos, hogy Albrecht Dürer finom vonalaiban volt valami kemény, melankolikus vonás. 57
