Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Csorba Győző: Ahogyan most van (vers)
Csorba Győző Ahogyan most van Ez így ahogyan most van hogy élet van s idő s hogy elmegy az idő s az élet összeroppan ez nagy szédítő nagy kecsegtető A fondor élet áltat engem s mindenki mást: tudjunk örülni és zengvén hallelujákat feledjünk el halált és pusztulást De én e karneválból föl-földobom fejem s bizonytalan gyanú s remény forgatagából gyanús bizonytalanba rejtezem Zokogni lenne kedvem — Egy férfi nem zokog — szól rám keményen a modern hideg köz-illem Elhallgatok hát s görbén hallgatok Belül viszont ömölnek áradnak könnyeim testem minden kicsiny kútfejéből kitörnek s végigzúgnak szikláin völgyein Mégsem könnyűének meg maradva ón-nehéz dúlt érzékszerveim riadtan megremegnek s végtagjaim: a fáradt láb s a kéz — Ha elcsöndült a csengő s kicsengettek ha már: akkor nyugszik meg e botrányokon merengő — Csak a halottnak semmi a halál
