Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1. szám - Károlyi Júlia: Dokumentumfilmes vallomások - (Beszélgetés ifj. Schiffer Pál-lal)
Dokumentumfilmes vallomások (Beszélgetés ifj. Schiffer Pállal) JL JLc 1988-as év az első, amikor a dokumentummunkák teljes polgárjogot nyerve gazdagítják a hazai mozik magyar filmjeinek kínálatát. Jelenlétük fesztelen természetességét indokolhatja az a tény is, hogy szókimondásukkal, megformáltságukkal a közönség minden eddiginél nagyobb tábora számára jelentenek vonzó — az ugyanebben a periódusban készült játékfilmeknél lényegesen vonzóbb — programot. A történelmi, politikai, társadalmi fehér foltok felszámolását egyidejűleg vállaló, kiemelkedően színvonalas dokumentumalkotások népinemzeti elkötelezettségeikkel, felelősségtudatukkal, szociális érzékenységükkel, de feladatvállalásuk nagyságával is filmgyártásunk legutóbbi korszakának egyedülálló és meghatározó jelenségévé nőttek. A tendencia persze korántsem előzmény nélküli. Ha csak az utóbbi három évet vesszük alapul, akkor is beszédesek a játékfilmszemlék minősítései: tavalyelőtt vonta először ilyen mértékben magára a figyelmet; dokumentummű kapta az éves seregszemle egyik fődíját és különdiját (Sára Sándor: Bábolna III—IV., Schiffer Pál: Kovbojok). Míg a tavalyi mezőnyben az alkotások egynegyede volt egy fődíjjal (Sára Sándor: Keresztúton) és több rendezői díjjal (Dér András—Hartai László: Szépleányok, Kosa Ferenc: Az utolsó szó jogán) elismert dokumentum, addig az idén még inkább eltolódtak az arányok. Tizenkét játékfilm mellett nyolc másfél órás vagy annál hosszabb dokumentumalkotás képviselte a hazai filmgyártást. S hogy milyen hangsúllyal, arról az elismerések is tanúskodtak; míg a játékfilm kategóriában a zsűri egyáltalán nem adott ki fődíjat, addig — egy fődíjjal és három különdijjal — közöttük Schiffer Pál és Magyar Bálint: A Dunánál című munkájával — a filmes tényriportok valóságos díjesőt kaptak. A problémák feltárásából egyre inkább részt kérő valóságtudósítás nagykorúsitásához, mai presztízséhez ismert pályatársai mellett több mint két évtizedes munkásságával ifj. Schiffer Pál is hozzájárult. Pályáját a hatvanas évek elején kezdte, amikor még sokan úgy hitték, hogy a dokumentumfilm elsősorban egy szenvtelen, hűvösen racionális, szemléltető műfaj. E filmtípussal való eljegyzése meghatározónak bizonyult, ugyanis — alkotótársai közül szinte az egyetlen kivételként — életművének valamennyi darabjával hű maradt legelső választásához. Neve a szituációs ábrázolás úttörőjeként is ismert. Történeteinek főszereplőivé minden időben a legújabb kori történelem áldozatait, kiszolgáltatottjait választotta. Már első munkája: a Fekete vonat (1970) sikert hozott számára. A hetvenes években a cigányság helyzetét feltáró dokumentumsorozat további darabjai: a Faluszéli házak (1973), Mit csinálnak a cigánygyerekek? (1974) és a Cséplő Gyuri (1976—79) következtek. Egy szerteágazó kutatás eredményeit felhasználva a nyolcvanas évek legeleje óta foglalkozik faluszociológiával. Az 1981-ben kezdett, A paraszti élet változásai címmel készített, a társadalom e rétegének változásait archiválási céllal feldolgozó anyagból szinte évente nőtt ki egy-egy önállóan is érvényes, életképes mozidarab. A közönség előtt is ismert a Nyugodjak békében (1982), a Földi paradicsom (1983), a néhány hónapja rövidített változatban is forgalmazott Kovbojok (1985) s a televízió számára készített, Dunapatajon forgatott A Dávid család. Ugyanitt készült a sorozat utolsó darabja, a Magyar Bálint szociológus kutatásaira épített, a korábbi műveknél direktebben politizáló A Dunánál című produkció. * * * 49
