Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 7. szám - Illyés Gyula: Naplójegyzetek

Illyés Gyula

Naplójegyzetek

1974. VIII. 8.

JL yi yilván fölmentenénk állásából és más pályára irányítanánk azt a gyógyszerészt, aki a haldokló édesanyánk megmentésére kért orvosság elkészítését azzal az indokolással utasítaná el, hogy Indiában százezerszámra nélkülözik édesanyák ezt az orvosságot. Ezt a jézusian szelíd példabeszédet szeretném egy Veres Péteri levelezőlapon megírni mindazoknak, akik sajátos és sajátosan sürgető magyar megoldanivalóinkat először is tudósán „világviszonylatba” helyezik, még pedig azzal a csitítással, hogy várjunk a sorunkra.

Nem egy olyan fejtegetést olvastam, amely népszaporulatunk szomorú állapotát oly módon hozta gondcsitító kapcsolatba, amely csak a félműveltség és a teljes felelőtlenség agyjárataiban lehet odaillő kapcsolat.

A földreform ellen így érvelt valaha a mágnás kaszinó azzal, hogy Angliában is van latifundium s mégis milyen jól él ott a paraszt (akinek ott tudnivalóan nem a birtokelosztás volt akkor már a fő baja).

Az önvigasztalásnak, a baj henye bagatellizálásának akkor már bűnös megnyilvánulása az is, amikor anyanyelvi szétszórtságunk természetes folyamatnak ábrázoljuk, más népek hasonlónak tetsző, de alapjában mégsem azonos, sőt ellentétes diaszpóráihoz mérjük. (Erdély ugyanaz Magyarországnak, mint az afrikai gyarmatok Franciaországnak.) Ezzel meg azt fejezve ki, hogy itt nincs (azaz ma nem kapható) orvosság, s így kár (mert történelmietlen) akár csak egy csitítószert keresnünk is a szenvedőknek. Ilyen megnyilvánulás az is, hogy. .. meg az. ..: szúnyograjként dongják körül az ember fejét, annyi van belőlük. Ez ellen viszont a puszta hessentés elégtelen.

* * *

Büszkeségünk és hiúságunk megsértése is okozhat fogcsikorgató — tehát valósággal testi fájdalmat. Csoport-hiúságunk sérelme is. De ugyancsak múltszázadbelien gondolkodik az, aki azt hiszi, hogy a nemzetinek nevezhető csoportszenvedélyek rúgója alapjában lélektani, mert hisz csak büszkeség és hiúság.

Bámulom X. agyának azt a konok farkasvakságát, amelyen át a nemzeti s főleg a nemzetiségi bajok gyógyszerét elsőül a nevelésben, a fölvilágosításban látja, vagyis a kérdést a babonák körébe tolja át. Nem. E szenvedések forrása világszerte az, hogy faji vagy anyanyelvi származásom miatt kevesebb a bérem, a biztonságom; nehezebben jutok be a szakmába, az egyetemre, a kórházba, de hamarabb a rendőrszobába, a börtönbe.

1