Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám - Bosnyák Sándor: Összhangban a természettel - (Beszélgetés Makovecz Imre építésszel)

politikát folytató, de ideológiát mímelő konstrukciót soha nem tudjuk megváltoztatni olyanná, hogy az életünket szolgálja. Szerintem abból kell kiindulni, hogy éles aggyal, könyörtelen szívvel kell tudni szembenézni azokkal a feltételekkel, amelyek között élnünk kell. Hitem, hogy van olyan belső erő, amelyet ki tudunk alakítani magunkban. Talán a holtak seregét kell megidéznünk ahhoz, hogy ilyen belső erőhöz jussunk. Ameddig nem látjuk át a helyzetet, addig nem tudjuk a feje tetejéről a talpára állítani környezetünket.

Ráadásul ez nem egy lehatárolható magyarországi probléma, ez nem belpolitikai kérdés, nem is a keleti társadalmak privilégiuma, hanem Nyugat-Európában, vagy az Egyesült Államokban is ugyanezek a jellemzők. Komplex világjelenségről van szó, amelyet én nem politikai kategóriában értékelek magamban.

Hogy mondjak egy példát: Ha van egy jóérzésű ember tanácselnöki pozícióban, világosan megítélhető, hogy hogyan kínlódik a konstrukció által előírt játékszabályok és a saját gondolatai és szándékai között, hogy hogyan kell keresztre feszülnie, hogy a közösséget is szolgálja és ugyanakkor az elvárásoknak is eleget tegyen. Ezért van egy arca, amelyik a közösségre néz, amelyik rá van bízva, és van egy arca, ami a felettes hatóságok felé néz. A két arc között van ő jelen, akinek egyszerre kell tudnia ebben a skizoid állapotban cselekedni. Zseniális emberek képesek csak ezt a feladatot végrehajtani. Magyarország rengeteg zsenit szült a XX. század vége felé. Nagyon sok jóravaló, eleven eszű, becsületes, kitűnően taktikázó tanácselnököt ismerek, akiktől azonban egy egészséges konstrukciójú társadalomban ezt nem kellene elvárni. Nem kellene a Tamási Áron-os (a Jégtörő Mátyásra utalok) kettős boszorkányarcot kiépítenie magának, mert az ebben való küzdelem — ennek a fantasztikus skizoid állapotnak a mindennapi elviselésére — áldozatokat szed, és nem erre való az ember. „Az Isten nem azért teremtette az embert, hogy a másik szórakozzon vele”.

Ahogy a lakótelepi tömeglakások falára fölírják, hogy LAKHATATLAN, erre is föl kellene írni, hogy LAKHATATLAN. Hiába vigasztaljuk magunkat a kettős Magyarország vagy a kettős gazdaság elméletével, ez a kettős gondolkodásmód erkölcsi és fizikai tönkremenetelt eredményez. A válásokat, az egykét, az elvált szülők gyermekeiként felnövő generációkat, mondhatnám sorra. De újra és újra azt kell megfogalmaznom, hogy ezek nem hibák, hanem eredmények. A megfogalmazás kijózanítja az embert. Valóban egy új hazátlanságot kell tudnia átélni. Idegennek kell neveznie saját hazájának konstrukcióját, olyan idegennek, mintha egy másik égitestről került volna ide; nem belőlünk és nem értünk van. Ahogyan a televízióban nem az a döntő, hogy mi a műsor, és hogy jó-e a műsor vagy nem jó, hanem az a döntő, hogy nem lehet eldönteni: mi nézzük-e televíziót, vagy a televízió néz bennünket. A televízió egy monista tárgy, amely magában hordozza ideológiáját. Amikor az emberek tömegei egy házgyári lakásban ugyanabban az irányban nézik a televíziót, nem az a fontos, hogy szórakoztató-e a műsor, hanem hogy meghatározott időben az ország nagy része ugyanabba az irányba néz és ugyanazt nézi. A televízió lényege akkor derül ki, amikor egy lakásban elromlik a televizió, mert akkor meglepve egymásra néznek az emberek és beszélgetni kezdenek. Mágia ez, ami a XX. században jött létre és ezzel mi jó néhányan a történelemelőtti mágikus kornak az erejét próbáljuk felhasználni eszközeink megalkotására, mert ezek azok az erők, amelyek alkalmasak a tiszta és világos szembenállásra ezzel a konstrukcióval szemben.

Nagy Lászlóról milyen emlékeket őrzői? A szék, amelyet Péterfy László közreműködésével Nagy László emlékére készítettél, Nagy László melyik arcára emlékeztet?

A visegrádi kirándulóközpontnak az a sajátossága, hogy valaha lakott terület volt. Szeres települések voltak ott valaha. Az itt élő magyarságot többször is kiirtották innen a tatárok, törökök, aztán az egyesült keresztény seregek. Végül is a magyarság az 1680-as években végképp elfogyott, és akkor költözött be a svábság erre a területre, de a völgybe, a valamikori Visegrád romjaira. Többé már nem volt lakott terület fent. De a valamikori mezsgyék, ahogyan futottak le ezeken a dombokon sugár irányban, még a XIX. századi kataszterifelvételeken világosan láthatók. Az évszázados földművelés ezeken a dombokon

47