Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 6. szám - Zám Tibor: Két levél
60 éve született Zám Tibor Zám Tibor Két levél* I. K edves, Aranyos Magyar Irodalom, Korga Györgynél** Hamarabb is írtam volna már Kiskegyednek, de mind a legutóbbi időkig, fennállásuk 10. évfordulójáignem tudtam magukról. Olyan titok övezte (ki)létüket, mintha nukleáris töltetű volna a RAKÉTA. Rendszeres olvasójukként meggyőződtem róla, hogy szövegeikben szó sincs világpusztító dolgokról; mindazonáltal örvendek, hogy működésüknek 10. évfordulóján — végre! — kiadták magukat: név szerint, kép szerint és munkakör szerint is. Maga, Korga Györgyné, a MAGYAR IRODALOM ismeretlenül bár, de háromszorosan is kedves nekem. Először azért, mert tudja, hogy vagyok, és ezt időről időre megjelentetésemmel demonstrálja. Másodszor azért kedves nekem, mert olyan ártatlanul mosolyog ki a csoportképből a fonal-gombolyagba szúrt kötőtűjével, mintha már feloldotta volna azt az antagonizmust, amely a szerkesztgetés és a kötögetés közt az újságírás és lapszerkesztés kezdete óta feszül. Harmadszor azért kedves Maga nekem, mert szétcincálja pesszimizmusomat, a jövőbe vetett hitetlenségemet. Tudniillik meggyőződésem, hogy amíg lesznek a szerkesztőségekben és más munkahelyeken kötögető lányok s asszonyok, addig nem kell félnünk a nukleáris háborúktól s az emberiséget fenyegető végpusztulástól. Az én gondolataimat nem sugározzák szét e glóbuszon mikrofonok, hangerősítők, ezért hadd tudatosítsam legalább Magában, hogy rettenetesen elrettentő az agyhúgyköves politikusok, tábornokok és más mihasznák ellen a gombolyag fonál s a kötőtű!... Szívből kívánom, hogy lelje nagyon sokáig kedvét a sálak, pulcsik és kesztyűk kötögetésében, mert a maga speciális alkotókedve az internacionális békemozgalom világméretű győzelmének aranyfedezete. Köszöntőm az ültében legkicsibbnek látszó, de nyilván a legnagyobb hangú és hatalmú Zsámboki Zoltánt, amiért a múlt év 52. és az idei év második vagy harmadik lapjának címlapján is engedte propagálni a magyar irodalomban való jelenlétemet. (Különösen az utóbbi címlapfotó volt ötletes, szellemes.) Ez utóbbi írás apropóján („Krizantémok”), hadd írjak meg Magának, Maguknak egy tragikomikus epizódojt. Az Új írás február 6-ai kecskeméti estjén mesélik nekem a fiúk (Farkas Laci, Kalász Márton), hogy van nekik egy szellemileg teljesen friss olvasójuk, telefonpartnerük, aki a „Krizantémok” Rakéta-beli megjelenése után lelkesen tudakolta tőlük, hogy ki az az eredeti hangvételű, fiatal író (!), aki az említett novellát írta? . . . Mert, mint közölte, ez az ifjú írópalánta rendkívüli tehetséget csillantott meg e tárcácskában, és fénylő csillag lesz a magyar irodalom egén, ha az nem történik vele, mint a többivel: ha * A leveleket Zám Tibor hagyatékából közöljük (A Szerk.) ** Levél a Rakéta folyóirat szerkesztőségének 59
