Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Pályi András: Jönnek a filmesek (ikernovella)

— A filmes.

— A filmgyárból jött?

Az megrázta a fejét. Neki meg eszébe villant, hogy jó másfél éve valami amatőrfilmes ügyben kellett jelentést írnia. Megkérdezte:

— Akkor hát amatőrfilmes?

Az idegen mosolygott. Ugyan már. Eléggé fukarkodott a szavakkal. Kicsit várt, aztán igen határozottan mozdult.

— Megengedi, ugye? — és belépett az előszobába. Nagy pakkal jött, mégiscsak filmgyári ürge lehet. Meglepően otthon érezte magát. A másik szoba felé pillantott, amely dolgozó- és fogadószobának volt berendezve. Most sötétség honolt odabenn. — Szabad? — kérdezte a férfi, előrement, belépett, meggyújtotta a villanyt.

Dozsek Ernő beszólt a feleségéhez:

— Hivatalos vendégem van, szívem.

Az asszony lustán odafordult, szólt valamit, de a tévétől nem lehetett hallani. Nézte tovább a gálát.

A filmes szétpakolt a másik szobában.

— De elvtársam ... — próbálta most az osztályvezető más hangon. — Üljön már le, elvtársam, ha vette a fáradságot, és ilyen késői időben eljött. Beszéljük meg az ügyet. Biztosan igen sürgős ügy. És talán tudunk segíteni. Meglátjuk.

— Igen, sürgős — bólintott az elvtárs, de állva maradt. — Kellene egy lepedő.

— Egy lepedő?

— Tiszta, vasalt lepedő.

— Nem értem.

— Vetíteni fogok.

— Mit?

— Filmet.

— Milyen filmet?

Nem felelt, beállította a vetítőgépet.

— Na, adhatja a lepedőt.

— Milyen filmet?! Nem hallotta? Kinek a filmjét?

— A magáét.

— Ki rendezte?

— Mondom, Dozsek Ernő.

— Ne szórakozzon! — kiáltott, de közben összeszorult a gyomra. Az istenbe is! Valami eszébe jutott. Sok éve azon a zavaros őszön, októberben aláírt egy papírt, amit nem kellett volna. Később a párttitkár a szeme láttára összetépte az írást, s kihajította a papírkosárba. Ez is a bizalom jele volt. És mégis. Ki tudja?! Nem értette, mi történik vele, de egyre jobban félt. Az a sok visszautasított kérvény! Mindegyiket ő szignálta. Nyilván megszámlálhatatlan haragosa van. Lehet, hogy ez az elvtárs is az. Nem tudni. Vagy igen, vagy nem. Netán a vegetáriánus nagynéni küldte a nyakára? Ostobaság. A bizonytalanság a legrosz- szabb. Nem lehet akárki, ha így, se szó, se beszéd beállít hozzá. A legvalószínűbb az, hogy megbízták. De kik? Ki áll mögötte?! Ha ezt tudná! És gyöngyözött a homloka, görcsös szorítást érzett a mellében. Üvölteni kéne, tudta, de tehetetlenül hallgatott. Meggörnyedt, megtört, a szőnyeget bámulta.

— Hozza már a lepedőt.

— Megkérdem a feleségemet — makogta.

15