Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Haza és nemzeti önismeret - Lakitelek 1979-1989 (A fiatal írók találkozójának tizedik évfordulójára) - Ördögh Szilveszter: Kételyek és okulások

Hitler milliókat fertőzhetett meg. Nota bene: egyedül aligha tehette volna. (S ez Jézusra éppúgy értendő más értelemben, mint Leninre, Savonarolára éppúgy, mint Trockijra.) Szükséges volt hozzá a bacilusgazdává lett helyzet, az ezt manipuláló, profitérdekelt erőviszonyok, és a torzultan éledő reménykedés. És Hitlernek tapsoltak Magyarországon is, nem is kevesen. (Sztálinnak, Rákosinak is.)

Bűnösök? Megtévesztettek? A nép mindig megtévesztett? A nép mindig ártatlan és fölmentendő?

Igen: a nép fölmentendő — de nem ártatlan, nem bűntelen. Jogi összeférhetetlenség, de ennek a bűnterhe a mindenkori hatalomtulajdonosra hull vissza.

A doni baka nem is merhette tudni, hogy értelmetlent és igaztalant cselekszik. Félt

— ez a félelem volt a tudása.

A románnak született ember is fél. Az életét félti és féli, mint mindenki. Az itteni és az ottani magyar. Bárki.

Azt, ami a legszentebb minden igazságok szerint időtlen idők óta. (A túlvilági életnek is földi élet az igézetes biztosítéka.)

S hogy mit is féltünk így, az könnyen vulgarizálódhat. Amiatt, mert a viszonylagosság behatárol és korlátoz bennünket. Szellemileg és érzelmileg is. A hozzánk közelieket jobban féltjük — önmagunk miatt. A távoliaknak szolidaritást üzenünk táviratilag. Tehát nem a mindenkori és mindenholi embert féltjük, hanem a magunkhoz leginkább hasonlatosat.

Ezért és emiatt különülhet el magyarként — magyar állampolgárként — a hazában (országban) magyar és cigány, zsidó és katolikus, kispolgár és kommunista. Mivel még mindig nem értünk föl együttérzésünkkel az EMBERIG.

Én az EMBERT féltem. Azt, aki egyre inkább tudhatóan — és egyre több tudható rejtéllyel — emberré lett a Földön, majd sokasodván, elvegyülvén, kiválasztotta magát. S mivel kiválasztotta — zavarja, zavarba ejti az elvegyültsége. (Ismételt főhajtás József Attila emléke előtt.)

A zavart mindig könnyű diktatúrával fölszámolni. (A diktatúra szellemi alteregója a demagógia.) Példázatos ama Nagy Sándor esete a gordiuszi csomóval. Azzal, hogy elvágta-----megoldottnak hihette. Tanítómestere, Arisztotelész, nem tudni, örült-e. Ha a ma

állapotait szemlélem: Nagy Sándor nem oldott meg semmit azzal a kardvágással. Ha megoldott volna valóban valamit lényegest, ma nem néznénk szembe a világnyivá rákosodon „gordiuszi” csomóval.

Descartes az Értekezés a módszerről című — utóbb a stúdiumokban alapvetővé lett

— írásában az első mondattal a józan észt tette meg a mindenki számára egyenjogú és -rangú adottságnak (bár én, épp Descartes miatt, inkább alkalmas, vagyis jóra kész, okulást is magába foglaló értelemként fordítanám). Ez az egyenlően szétosztott józan ész elvileg kizár minden különbséget, mivel nincs józanabb ész. És Descartes-nak hasztalan lehetne igaza — rácáfol a valóság. (Valószínűleg, épp a valóság miatt írta, amit megírt.)

Aforizmává lett végkövetkeztetését mérlegelendő okkal és joggal sokan megváltoztatták. Visszavetítették Szent Ágostonra, mondván: kételkedem, tehát vagyok. Illyés, állítólag, a doleot, a fájok-ot tette meg alap-oknak. Bálint Györgynek tulajdonitják a fölháborodom kiindulást. Süpek Ottó apugnot, a harcolok-at jelölte meg, igazolásául a személyes létezésnek (összesítéseként az előbbieknek). Én azonban megmaradok a cogito-nál.

A gondolkodom ugyanis cselekvés, amely létezhetetlen kételkedés nélkül. De gondolkodni és kételkedni csak az tudhat, aki fáj, fölháborodik és harcolni próbál.

Descartes, bár részt vett háborúban — csak és csupán bölcselőként maradt meg vájtfülű emlékezetünkben. Én már végképp nem fogadok el semmiféle egyszerűsítő kategorizálást. Nem csupán Descartes valaha-volt személye miatt.

Úgy észlelem: már nem kevés okossággal okoskodunk — de még nem gondolkodunk, mi, emberek, Magyarországon, Közép-Európában, Európában — a világon. Ami egyre inkább csak a Földnek nevezett bolygót jelenti.

Nép, nemzet, nemzetiség — történelem és jövő.

Mintha kimaradt volna a tíz évvel ezelőtti eszmecseréből a huszadik század — egy74