Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám - Rónay László: A hazától búcsúzó Márai

és a világi életfeltételeknek valóságos átszervezése . . . Huxleynek van igaza, amikor azt mondja, hogy csak isteni síkon lehet az embert önmaga fölé emelni.” (I. 108—109.) A Sértődöttek mélységes pesszimizmussal és kiábrándultsággal ábrázolja a forradalmakat, s erre irányította a figyelmet terjedelmes bírálatában Lukács György (12). Nem tett különbséget forradalom és ellenforradalom között, nem vette számításba, hogy a forradalmi jelszavakat hangoztató Hitler nem a tömegeket emelte fel, hanem rájuk támadt. Hitler „mitikus-reakciós forradalmiságáról” Thomas Mann is írt, amikor egy Wagner-monográ- fia kapcsán mondott véleményt a Common Sense szerkesztőjének (13).

Lukács Györgynek bizonyos mértékig igaza volt, amikor a regény társadalomrajzának felületességét, elnagyoltságát bírálta, s alapvető hibájának érezte, hogy szűk, partikuláris nézőpontból mutatja be a kor eseményeit.

A regény ugyan foglalkozik egész Európa állapotának jellemzésével, de a Garren Péter által elmondottak nem különböznek Márai sokszor kifejtett meggyőződésétől: az első világháború előtti korszak, tehát a liberalizmus kora volt az emberi fejlődés aranykora. Később, a világháború után elhatalmasodott Európában a vice, a bűn, futószalagon állították elő, kitermelték a „bizánci” embertípust, amely „megtöltötte az európai metropolisokat, mind egyformán unatkozott, szenvelgett, adott és vett kéjt, öltözött és kellette magát”. A romlékony pénz hatotta át az életet. A „sznobság elfojtott illata” áradt mindenhol. Európa, benne a németek, elvesztette nagy nevelőit. A németeknek különben is az a tragikus karakterológiai jellemzőjük, hogy gőgösek és nevelhetetlenek, mert gondolkodásuk nyitott a zűrzavarra és a halálra. Mirza Rey szavai a Sértődöttek egyik fontos mondandóját fejezik ki: a németség megromlott, s ezt a folyamatot filozófusai sem tudták feltartóztatni, sőt: inkább támogatták:

„... Nincs még egy nép, mely annyira kevéssé fogékony a nevelés, olyan mértéktelenül fogékony a parancsszavak iránt, mint a német — ez a tragédiájuk, s talán ez a világ tragédiája is. A németeknek voltak nagy uralkodóik, de nem voltak nagy nevelőik. S aki volt, német volt, tehát ugyanabban a nyavalyában szenvedett, mint azok, kiket nevelni akart. Fichte, Hegel, Kant, Nietzsche, a Discours a la Nation Allemande, vagy a Kategorikus Imperativus elve, vagy az Übermensch elmélete: ez mind ugyanabból a forrásból fakadt: a német lélek beteg mélyeiből. S aki nevelni akarta őket, azt mélyen és ösztönösen, forrón gyűlölték, mint Goethét”. (I. 145.) Thomas Mann, a német nép és a német lelkiség kiváló ismerője már 1910-ben felvetette, hogy a németeknek választaniuk kellene Goethe és Wagner szelleme között, de attól tartott, Wagner lesz a válasz. „Vagy talán mégsem? Lehet-e remélni; szíve mélyén mégiscsak tudja minden német, hogy Goethe összehasonlíthatatlanul tiszteletre és bizalomra méltóbb vezető és nemzeti hős, mint ez a Szászországból szalasztott, szipákoló gnóm, bombatehetségével és silányacska jellemével. Queritur”. (14) A választ a Sértődötteknek a Sportpalastban játszódó nagyjelenete is megadja: Wagner zenéje szól a nagy, cirkuszi mutatvány előtt, mert a német nép megadta magát annak a „patétikus” és „tragikus” mitológiának, mely Wagnerral kezdődött (15) és a Wagnert kisajátító Hanggal érte el mélypontját.

A Sértődöttek kulcskérdései közé tartozik: megőrizheti-e Európa és az általa jelképezett szellem a goethei princípiumokat? A válaszadást megnehezíti, hogy Goethe „nem időszerű”. A könyvesboltban van „teljes” Hölderlin, Schiller, Nietzsche, de Goethét nem tartják raktáron. „Talán a téli hónapokban” — mondta a könyvkereskedő és zavartan lesütötte szemét (16). Van-e mentsége a gépies, a parancsszóra és az embertelenségre orientált szellemiségnek? Visszaállítható-e a szavak megingott jelentése, egyértelműekké lehet-e tenni őket? Garren Péter sortüzet hall, Tamás ezt mondja megnyugtatásul: „Tisztogatnak”; Amikor meglátogatja Bertent, „aki ugyancsak nem időszerű”, s ezért házi őrizetben tartják, vendéglátója megérteti vele, hogy a nácik szóhasználatában „onánia és pubertás” keveredik, „meglocsolva valamilyen kegyes rendészeti célzattal, mint a Nemzet és az Erény”; a „Hosszú kések éjszakáján” ezeknek az eszményeknek jegyében indultak a legénykék „gyilkolni”, mert az Eszmény, a Rend és az Erény adja a címkét az „ösztönök kalandjának”.

34