Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Buda Ferenc: Falak könyve (versek)
III. OLDALT ÉS SZEMKÖZT elkészült a fénykép. Komoly karton és biztos ujjnyomat őrzi személyem külsejét s kilétét — akár egy tolvajt, nyilvántartanak. Bűnöző lettem, mondhatni, hogy hájjal simára kent, dörzsölt, sittes vagány. Költeményeim alvilági bájjal tündöklenek a versek tárlatán. Hajolnom kell a csülkös smasszereknek, akár a bödülö bivalyseregnek lába előtt hajlong a gyenge fű, s ha egyszer innét kikerülök végül, hordozhatom majd ékes örökségül s jelül: büntetett előéletű. IV. AZ ABLAKON nem száll ki még a füst sem, falak között maradni kénytelen. Ott kinn az ég vert kékszinű ezüstben, itt kámzsa leng a kínos éjjelen. Hurkot vető, nehézkes sóhajokból bogos fonál és fénytelen szövet feszül. Az ember még ha belegondol, akkor sem lát a deszkában szöget s gyengén, gyanútlan ráhever a padra. Az szárazon, szilárdan áll alatta, lába nem inog, lapja nem hasad, csak amidőn már régen rajta fekszik borús hajnaltól bánatos napestig, sajdít húsában szálkát és vasat. V. KINN A VASÚTON gőzmozdony sikoltás: tolatva fújtat egy tehervonat. Gerincem mellett sajgó tífuszoltás. Göcsörtös gondok űzik álmomat. Az egyik társam álmában beszélget, a másik jajgat, horkol. Vagy hörög? Túlingerelt agysejtjeimhez érnek zajok, neszek, mint érdes ércrögök. Az álmatlanság nyűtt agyunk adója. 2
