Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Czegő Zoltán: Visszaszámlálás fóbia-kötésig
A mostani fóbiám elmúlott, elment a gyomorremegés is, maradt egy nagy, nagy fáradtság bennem, és semmi győzelemérzet azért, hogy sikerült visszabontanom az agykérgi asszociációkat, és azt is, azt a másikat, azt a kéregalattit, amelyhez kapcsolódnak, az állati fóbiáig vissza. Majomig, kutyákig, tengerimalacig vissza. Halakig. Azok a tudósok halakon kísérleteztek, azoknak a szerencsétleneknek adták be a szkotofobint, s iszonyú félelem lett úrrá azokon. . . De nem tudok megnyugodni, hogy végigjártam így ezt a négyéves ösvényt! Még maradt valami. Vajon csak négyéves ez az ösvény? Vajon nem tartozik ehhez a négy esztendőhöz minden, amit tudok az éhségről, nyomorról, testi iszonyatról és lelki fóbiáról? Vajon csak négy év lenne és nem négyszáz, négyezer, minden nyomorú, szomorú hordalékával, ami eljutott hozzám? Vajon? Itt a városomban a barátaim a napokban elkészítettek egy négy méter fesztávolságú sárkányt, azzal lehet már röpülni néhány tucat métert, az jó, meg akarom próbálni azt a szárnyalást magam is, az jó lehet, egyedül ott fenn, szélben. Boldog voltam, mikor magyarázták, hogy kész, elkészült! Ha nem is ők a feltalálók, de megcsinálták maguk is! Nagyon örültem. És most nem tudok egy picit sem boldog s elégedett lenni, hogy lám, az emberiség.. ., igen, az emberiség föltalálta a félelemanyag előállításának módját, most már egy derűs, nyugodt állatnak vagy embernek, igen, embernek is esetleg be lehet adni (lám, ismét: koncepciós perek) a szintetikus félelemanyagot, és pássz! Félni kezd, gúzsba csavarja tetszésünk szerinti mértékben a fóbia. Föltaláltuk ezt is! Egy kicsit didergek még mindig, nincs is nagy meleg a házban, ez igaz, de fölösen didergek még mindig ettől a fölfedezéstől. Hát nem féltünk és félünk eleget? Nincs az a narkotikum, mely rózsaszínűvé tudná omlasztani félelmeinket —, hát kellett ez a félelemanyag? Jó, tudom, valami másra vesszük majd hasznát (lásd: dinamit, atom, hidrogén, neutron stb.), de látjátok? Nehezen tudok megnyugodni —: nincs szükségünk kötőfóbiára, fóbia-kötelékre, vissza akarok menni a tengerpartra, a verőfényre, állni a parton s nézni, ahogy úszik s nevet, integet Emese, és intek magam is, és nem félek —, jaj, nyugtassatok meg hát, hiszen már nemsokára éjféles ez a vasárnap, s holnap hétfő vagyon, holnap dolgoznom kell! 27
