Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Romsics Ignác: Forradalmársorsok (Négy értelmiségi életút - dióhéjban)
levelében maga határolta el magát a testülettől.16 A Kalocsai Néplap ettől kezdve „amerikai fiskálisnak” nevezte és fejére olvasta, hogy „hazaszeretetből először kivándorolt Amerikába, onnan hazajött mint szocialista, szocialistából lett antiszemita, s antiszemitából egy csapásra Krasznaykortes”.17 Valkányi 1902-től a Függetlenségi Párt kalocsai szervezetének elnöke. Hamar kiábrándult azonban a negyvennyolcasokból is, s 1906-ban már maga lépett fel képviselőjelöltként, 1910-ben pedig a Vázsonyihoz közelálló Haypál Benőt léptette fel az érsekség és a függetlenségiek közös jelöltjével szemben. Természetesen mindketten kisebbségben maradtak, s nem sikerült Valkányinak elérnie azt sem, hogy a város képviselőtestületébe beválasszák.18 Elszigetelődése és társadalmi kirekesztettsége a helyi elitből betetőződött azzal, hogy felesége 1908-ban öngyilkos lett, s ő röviddel ezután feleségül vette fiatal cselédlányát.19 Mint több más vidéki községben és kisvárosban, 1918. november 1-jén Kalocsa régi urai is megkísérelték, hogy a Nemzeti Tanácsot kizárólag maguk közül alakítsák meg. Szándékukat Valkányi hiúsította meg, akit programon kívüli váratlan beszéde után a városháza előtti tömeg a Nemzeti Tanács elnökévé választott. Első számú helyi vezetőként Valkányit kicsinyes bosszúvágy nem vezette, inkább megfontoltságával és bölcsességével tűnt ki. A királyságot, a főnemességet, a papságot és a nagybirtokrendszert persze az eddigieknél is hevesebben ostorozta, s ez ellenlábasainak iránta érzett gyűlöletét tovább fokozta. Hatalmához a Tanácsköztársaság kikiáltása után is ragaszkodott. Helyi híveire támaszkodva elérte, hogy március 23-án a Munkás-, Katona- és Paraszttanács elnökévé is őt választották meg, s ha a budapesti kiküldött nem akadályozta volna meg, valószínűleg az áprilisi tanácsválasztások után is vezető szerepet játszott volna a diktatúra helyhatalmi szerveiben. A „pesti elvtárs” fellépése következtében viszont kiszorult a hatalomból, s az új vezetés a város régi uraival együtt ellenforradalmárrá minősítette. Májusban velük együtt tartóztatta le a Vörös Őrség és szállította túszként Budapestre, a Markó utcába.20 1920 májusáig Valkányi nem hallatott magáról; valószínűleg nem is tartózkodott Kalocsán. Ekkor azonban hirdetés jelent meg a helyi lapban, amely közölte,: „Dr. Valkányi Lajos ügyvédi gyakorlatát egy évi szünetelés után újból felvette”.21 Két hét múlva azok között a helyi notabilitásokéi között bukkant fel neve, akik pénzadományokkal támogatták a Nemzeti Hadsereget. Újabb néhány nap múlva azt közölte a helyi lap, hogy pesti kapcsolatai révén Valkányi tüzelőanyagot szerzett a városnak.22 Mindezek a visszailleszkedés, az újabb gyökérverés szándékára utaltak. Kalocsa urai azonban nem felejtettek és törleszteni akartak. A járási T-tiszt jelentésében ugyan elismerte, hogy Valkányi „igen nagy műveltségű” és jelentős összeköttetésekkel rendelkező férfiú, ám egyben óvott is tőle, mert „körmönfont, ravasz, hízelgő” és „Hintapolitikájával legnagyobb ellenfelét is gyorsan megnyeri”.23 1920 végén rendőri felügyelet alá helyezték és vizsgálatot rendeltek el ellene. A bíróság felmentette, de a helyi elit örökre kirekesztette. Két háború közötti kortársai úgy emlékeztek rá, hogy „a Casinóba nem járt, az értelmiségtől külön életet élt, Kalocsa társadalma nem fogadta be”. A vidék népi emlékezetében viszont „parasztügyvédként” maradt fenn a neve, amit azáltal érdemelt ki, hogy a káptalan és a környékbeli parasztok peres ügyeiben kizárólag a parasztokat képviselte, s honoráriumát általában ügyfelei tehetősségéhez szabta.24 Jegyzetek 1. Nemzetgyűlési Almanach 1922—1926. Szerk. Lengyel László és Vidor Gyula. Bp., 1922. 90.; Félegyházi Hírlap, 1918. jún. 23. és jún. 30. 2. Horváth 1918-19-es tevékenységére: Dokumentumok az 1918-19-es forradalmak Duna—Tisza közi történetéhez. Szerk. Romsics Ignác. Kecskemét, 1976. 3. L. Nagy Zsuzsa: Liberális pártmozgalmak 1936—1945. Bp., 1986. és Olvasókönyv Kiskunfélegyháza történetéhez. Szerk. Iványosi-Szabó Tibor. Kecskemét, 1985. 550. 4. Kecskeméti Nagy Képes Naptár 1909. 229—230. 5. Tömöry Márta: Új vizeken járok. Bp., 1960. 25. 85