Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 3. szám - Kovács István: A lengyel légió a tavaszi hadjáratban

feszítő katonák. Köztük egy lováról hátrahanyatló tiszt. Honvédek és császáriak: az ifjúság és az apák katonái... A mi szemünkben: zsoldosok és a szabadság bajnokai... A történelem, amely egyszerre bennünk, általunk és rajtunk kívül zajlik ... Tevékeny résztvevői és magatehetetlen áldozatai... Meghatározottak és ezáltal meghatározók . .. Esetenként választhatunk ... A választás — esetenként vállalás ... A vállalás — esetenként dráma ... A levél honvédkatonákat pártfogoló kisfiúja kilépett a képből és elfoglalta az én tétova helyemet. A lováról lebukó Götz helyét Felix Jablonowski dandárparancsnok foglalta el.

Wysocki ezredes parancsára a rohamot a lengyel zászlóalj kezdte meg a híd ellen. A 12. vadászzászlóalj gyilkos puskatüze azonban megakadályozta az átkelésben. Az országúton máris megjelent a 3. zászlóalj Földváry Károly alezredessel az élen. Mögötte rohamra készen sorakozott a 9. zászlóalj. A hadosztályok többi zászlóaljai a számukra már békésebb átkelésre készültek. A 3. zászlóalj lendületét megtörte a visszavetett lengyel légió. Földváry Károly odaugratott a lengyel zászlótartóhoz, Leon Derezinski hadapródhoz, hogy a lobogót kezéből kiragadva együttesen vezesse tovább a két csapatot. Derezinski azonban görcsösen markolva a rudat, mintegy groteszk bírókra kelt a lovon ülő magyar parancsnokkal. Ha felidézzük az alig néhány nappal azelőtt lejátszódó tápióbicskei csata egyik hasonló jelenetét és annak szomorú következményét, Derezinski magatartása érthető: ő tudat alatt az életéért viaskodott.

Amikor a 9. zászlóalj támadást intézett a Tápió gyalulatlan gerendákból ácsolt hídja ellen, rohama éppen úgy megtört a túlparton megbúvó horvát határőrök puskatüzében, mint a lengyel légióé a szentekkel díszített váci kőhídnál. A honvédek zászlótartójuk és néhány ember kivételével a töltés melletti kocsmaudvarra húzódtak. Ekkor ért a hídhoz a 3. zászlóalj, amelyet meghökkentett a töltést elborító halott és sebesült veressipkások látványa. Földváry Károly, a zászlóaljparancsnok, katonái megtorpanását látva, kiragadta a veres sipkás zászlótartó kezéből s lobogót, s „utánam, fiúk!” kiáltással a horvátok újabb golyózáporára ügyet sem vetve átrohant a hídon. A határőrök nem várták meg a szurony viadalt, hanem elmenekültek. A 3. zászlóalj nyomában ott törtetett a 9. zászlóalj. Tagjainak arca sapkájukhoz hasonló színű volt — a szégyentől... Hogy miért?

Adjuk át a szót a 3. zászlóalj krónikásának, Hegyesi Mártonnak: „A 3-ik és 9-ik zászlóalj már a bács-bánáti táborozásból magával hozta az egymás iránti idegenkedést, a nemes verseny lassanként heves kifakadásokra, csúfondároskodásokra, sőt mondhatni, gyűlöletre fajult, s ez még a tisztekre is, bár gyengébb formában, átragadt, a közhonvédek közt ellenben oly élénk volt, hogy nem is vala üdvös e két zászlóaljbeli honvédeknek egymással korcsmában találkozniok.

És most mindehhez hozzájárult az a fatális zászlóelvétel...”

Hogy a hadtestet is mérgező, tovább élesedő ellentéteknek elejét vegyék, tisztjeik április 5-én ünnepélyesen összebékítették a két zászlóaljat. A békealkut azonban a 9. zászlóalj csak azzal a feltétellel kötötte meg, hogy „zászlója becsületének elégtételéül” a zászlótartót, azért, mert a lobogót kezéből ki engedte venni, haditörvényszék elé állítsák. Az ítélet kegyetlenül és igazságtalanul szigorú volt: halál. A hadbírósági ítélettel szemben nem volt fellebbezés, így a zászlótartót, jóllehet azon kevesek közé tartozott, akik a legnagyobb golyózáporban sem hátráltak meg a hídon, április 6-án Kókán agyonlőtték.

Derezinski tehát jól tudta, mi fenyegeti, ha enged Földváry Károly hősi gesztusának. Valljuk be, lehetett némi komikum abban a jelenetben, ahogy a lovon ülő magyar alezredes ki akarta cibálni a lengyel lobogót a neki ellenálló hadapród kezéből. Az osztrákok, mint valami színházi állóhelyről, nézték, mi történik a díszletszerű hídnál. Földváry a csata után dúlt-fúlt a lengyelekre. Hegyesi állítása szerint végül mégis sikerült megkaparintania a légió lobogóját, de miután egy-két perccel később lovát leteríti egy golyó, s ő maga a sárba zuhan, a kezéből kihulló zászlót a légió egyik tisztje, nyilván Derezinski, visszaragadta. Földváry ezt követően már a 3. zászlóalj lobogóját kapja kézbe, és segédtisztje lovára ülve vezeti tovább a rohamot. A rohamozok látványa annyira megbabonázza az osztrák vadászok parancsnokát, Brandenstein századost, hogy elfelejt tüzet vezényelni. . . Emberei meghátrálnak, de aztán összeszedik magukat és újabb sortűzzel árasztják el a hidat.

76