Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 2. szám - Czine Mihály: Olvasónapló (A szentlélek karavánja - Illyés Gyula könyve; Új évszázad elé - Képes Géza verseskönyve; Tegnapi önismeret - Fonod Zoltán könyve)

gyökerű — nagy írók fordításával edzett — nyelv, stílusa, ez a színes, mindig eleven, képeket teremtő stílus: néha selyemfinom . . . majd végzetszerűen megkapó .. . hol nyugtalanító . . . hol pedig meglepően festői.”

Az ifjú tanár hamarosan műfordítóként és tudósként is nagy ajándékozó lett: többek között az angol, az orosz, a finn, az észt irodalom versei váltak fordításai nyomán teljes értékű magyar költeményekké. Az ősi és modern költészetről, a rokon népek folklórjáról szóló tanulmányaiban pedig új felismerésekkel ajándékozta meg a szaktudományokat. Termékeny munkásságáról már monográfia beszél. Rónay László könyvben mutatta föl, hogyan vált költészete egyre teljesebbé: miként alakította a költő, „az ősi hagyományoktól megtermékenyülve, elméleti kutatásai által felvértezve . . . kristálykemény, de minden új törekvésre nyitott líráját.” A nyolcvanadik évéhez közeledő költő — vagyis Képes Géza, akiről beszélünk — most új versekkel ajándékozta meg olvasóit: tizenkilencedik verses könyvével. Címe: Új évszázad elé. A Magvető jelentette meg. Az a könyvkiadó, amelyet valamikor, az ötvenes évek elején, ő kezdett szervezni.

Már a puszta tény is örvendetes: a költő Képes Gézán nemigen fog az idő; nem érte el a lírai meszesedés. „Támad dal — igazolják a versek —, fagyból, éjből / s felhőből is, nem csak fényből: / Sűrű ködből, még sárból is / mocsokból is, mocsárból is.” Azt is megmondja Képes Géza, mi a feltétele a mindig születő dalnak: „Költő kell, keménykötésű / aki a dalt, mit az ég küld, villámból is kiragadja / kősziklából is kitépi.”

Képes Géza ilyen költő. Járhat a nyolcadik évtizedében, változatlan elszántsággal formálja verseit. Őszikéiben is tovább mondja ifjúsága nagy témáit: a szülőföld, Sárospatak, az Eötvös kollégium és a szerelem énekeit. Olyan friss az emlékezése, mintha még csak tegnap lett volna Eötvös-kollégista, s csak tegnapelőtt indult volna el Mátészalkáról is, mintha még lábnyomát is őrizné a Kraszna-parti homok. A szülőházát ugyan már régen lebontották, a nagy kalapács, az üllő s a többi szerszám már korábban szétvándorolt az apai kovácsműhelyből, de Képes Géza verseiben változatlanul él a vasat verő kalapácsok ritmusa, s a szülőház régi kalevalás íze. Él a gyermekkor, nem fakuló emlékként. Élnek a nagy telek, a nagy havak, a Cinevég, Szalka, Kocsord, a honfoglaláskori települések, s a fehérgyarmati kéklő szilvaerdők.

S ilyen elevenen élnek a sárospataki emlékek is. A vén kollégium, a Rákóczi-vár, a kocsma, a kuglizó és a barátok: Újszászy Kálmán, Szabó Zoltán s Harsányi István. Még az eltávozottak, a barátok, a régi költő elődök is arra adnak alkalmat, hogy versben mondja el a személyes hitvallását. Versben beszél szinte mindenről Képes Géza: könyvekhez ír ajánló sorokat, Lódicsérő éneket mond, s Olimpiai ódát — versenyen kívül.

S énekel, változatlan erősséggel a szerelemről; Irénnek, Irénről. „Minden szándék és minden gondolat / feléd törekszik, téged követel” — írja távolból a kedvesnek, s küldi „a platán barnára égett lombját s vadszőlő sötét bíborát.”

S tovább írja, még mindig életalakító hittel, epigrammáit is: a farizeusokról, a köpönyegforgatókról, a nagyotmondókról. Ötletei változatlanul szellemesek, csattanói szinte mindig „ülnek”.

„Formabiztos”, „dallamgazdag” ez a költészet, mint a könyv ajánló szövege is mondja; „a természet, a kultúra, a hagyományok, a szerelem ... a létezés örömének szenvedélyét és szeretetét őrzik” az estéjéhez közeledő költő őszikéi. Meggyőződése, bármennyi is a borzalom a világban, az ember — teremtő erői birtokában — képes jó irányba formálni a világot; van elégséges erő visszaállítani az értékek igaz rendjét. Az életszeretet, s a gondokon is győzedelmeskedő moralitás láttatja így Képes Gézával a világot.

Képes Géza költészete — már Bóka László észrevette — „mintha két forrásból bugyog- na. Van benne valami tárgyias objektivitás, valami földhöz kötött, valószerű szemléletesség. És mégsem valószerű, nincs benne semmi ama sokat emlegetett ,vaskos és reális’- ból... e tárgyi világból nem csak versei zenéjével emelkedik ki, hanem sajátos irreális szemléletével, képzeletével”

Kemény, férfias líra ez. Képes Géza a modern lírai törekvéseknek is jó ismerője — tíz- s egynéhány nyelven figyelheti azokat —, de nemigen lelkesedik értük. Eszménye változat89