Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 2. szám - Ohati Nagy László: Nem középiskolás fokon (Iliás Ferenc élete)
Mindez azonban csak elodázta a fejleményeket. 1941 júniusában a karcagi mezőgazdasági szakiskolába helyezték át. Az igazgató az elbocsátását javasolta, ezt azonban Nagy Ferenc meg tudta akadályozni. Karcagra utaztában egy szűk hetet Budapesten töltött, Pollnerék adtak szállást neki. Módja nyílt újabb alapos eszmecserére Pollnerrel, Donáthtal s a többi szerkesztőségi barátjával. Szabó Pállal, Kovács Imrével is tanácskozott. Megegyeztek, hogy amíg iskolai kötelékben dolgozik, álnéven írjon a lapba. így ebben a korszakában Iharos Ferenc névvel jelentette meg írásait. Természetesen ott sem elégedett meg az iskolai tennivalókkal. Nánási László — a későbbi parasztpárti politikus, majd 1985-ben bekövetkezett elhunytáig az Elnöki Tanács tagja — még 1939-ben, Makón a barátja lett, s nem ritkán találkoztak a Szabad Szó szerkesztőségében. A fiatal kisújszállási földműves — és cikkíró — sok környékbeli, közéleti törekvésű emberrel összeismertette, parasztokkal, értelmiségiekkel. Közöttük volt Herpai Sándor, akkori elemi iskolai igazgató. Iliásnál három évvel korosabb, az oktatási hierarchiában rangosabb létére azonnal fölismerte kollégájában az országos áttekintésű, elkötelezett, követésre érdemes egyéniséget. — „Tiszta, bátor ember volt, az első igazi kommunista, akivel közvetlen barátságba kerülhettem” — emlékszik vissza Herpai. Ő egyébként a fölszabadulás után Kisújszállás polgármestere lett. Az ifjú tanítónak Karcagon is színes, mozgalmas élete volt. Mind a tanári karban és általában az értelmiség körében, mind a közép- és kisparasztok között új barátai lettek, tanítványai ott is megszerették, sokan távozása után is kapcsolatban maradtak vele. Ottléte idején Mezőtúr kiváló tanárai parasztokkal összefogva irodalmi vasárnapot rendeztek, Darvas József és Nánási László volt az előadó. A tárgy: az irodalom szerepe, a munkásság, parasztság, értelmiség összefogásának fontossága az ország szabadságának, függetlenségének megmentése érdekében. Mezőtúr tanárai, köztük a lelkes, fiatal Jóboru Magda — később is éveken át szerveztek irodalmi esteket, élénk érdeklődés közepette, nem ritkán Iliás részvételével. Donáth Ferenc kétszer is meglátogatta, s már akkor pedzegette, hogy a Parasztszövetségben kellene országos feladatkört betöltenie. Véletlenül találkozott — igen nagy örömére — györffyista barátaival, Gyenes Antallal és Fehér Gyulával. Ők néprajzi anyag gyűjtése ürügyével járták és ébresztgették a falvakat. Egy percre sem szakadt ki a budapesti szellemi élet áramköréből. Ez az állapot sem tartott sokáig — „1942 elején, újévi üdvözlet helyett a földművelésügyi miniszter zárt levelét kaptam meg, melyben az állt, hogy állásomból azonnali hatállyal elbocsátanak. Indoklás, magyarázat nem volt. Tudtam, miről van szó, kommunistagyanús vagyok, ilyen megbízhatatlan elemekre pedig nincs szükség. Könyveimet, paplanomat, vánkosomat, egyéb apróságokat összecsomagoltam, beraktam a „baksziba” (fémpántos faládába — O. N. L.), leszögeztem, és feladtam szüleim címére. Semmi biztosat nem tudtam jövőmet illetően, de nem búsultam. Éreztem, hogy életem fordulóponthoz érkezett.” Országos áttekintéssel Budapesten magától értetődő módon Donáthot és Pollnert is megkereste. Mindketten megerősítették hitét: folytatnia kell, s nagyobb hatékonysággal, addigi szolgálatát. Donáth föltette neki a nagy kérdést: belépne-e a Kommunisták Magyarországi Pártjába? Lelkesen, nagy örömmel mondott igent. A parasztszövetség — kormány-jóváhagyással — országszerte egyre erőteljesebben bontakozott. A Nemzeti Parasztpárt szervezkedésétől viszont a hatalom urai megvonták az oxigént, különböző helyi eszközökkel sikerült megakadályozniuk, hogy politikai tényező lehessen. A párt vezetői másrészt — Iliás megítélése szerint — nem voltak elég harcosak, a nyíltsisakos küzdelmet abban a helyzetben még nem látták reálisnak. Ilyen 77
