Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Szávai Géza: Mész az úton (regényrészlet)
lassan kapaszkodik a masina, akkor nem szédül az ember, s nem érzi állandóan, hogy visszafelé megy, pedig viszik át a Kárpátokon. — Felébresztettelek? t — Dehogy, fütyülj csak nyugodtan, megegyeztünk, hogy fütyülni lehet. Nem is aludtam, csak úgy lekoppant a szemem. Fáradtság, pálinka. Aludt, ismerlek, aludtál, ez azt állítja, hogy akár tíz perc alvás is pihenteti! állatkínzás! ha az ember nem alhat egy jó nagyot, akkor ne fogjon neki, vagy nem aludt volna? most is vigyorog, ráncolja a homlokát, hogy az ember ne vegye észre, hogy vigyorog, hát hiába ráncolod a homlokod, mámá drákuluj, a vigyor egy arasszal lennebb van, s nem takarják el a ráncok, de jó, hogy vigyorog, emberibb a pofája, hátha emberibben lehet szót váltani vele. — Mi lelt téged, hogy a mámbóról gyermekdalra váltottál? Na, én megmaradok a pálinkánál. Tüzel, éget, a kimelegedett, ebbe a fülkébe, szagba, fülledtségbe belehevült testet a még égetőbb pálinka végeredményben hüti, Mámbó és a gyermekdalok! eh! fantasztikus, a farkas pont olyan volt, nem is olyan, hanem az volt, amelyik a Magditól kapott meséskönyvben egy fél oldalt elfoglalt a nyitott könyv jobbra eső oldalán! az ember csak úgy odacsapva egy megnagyobbodott, üres meséskönyvoldalra! tiszta kacagás! — S te most azt röhögöd, apám, hogy én mit fütyülök?! — Fenét. Nem röhögök, nekem mindegy. Bár inkább azok a gyermekdalok, mint a mámbó! Mindenki szereti hangoztatni az ártatlanságát, mindenki szereti ártatlannak érezni magát, ártatlannak és be nem csapottnak, meg minden, de miért nem szeretnek őszinték lenni az emberek, legalább mikor magukban vannak, legalább maguk előtt?! önzésből Vencel, az önzés pedig magánvalami, nem közösségi, ugyebár? na már most, ahol őszinteség van, ott kezd pislákolni a közösségi érzés is, maga sem egy veszett ember a közösségi érzés szempontjából, ha beismeri, hogy a feleségének nem lehetett gyereke, s ha lenne, és azt az asszony után, nem pedig maga után írnák, ugyebár, az említett két szerető miatt, ha elismeri, hogy ez magának fáj, akkor maga mégsem egy veszett ember, Vencel, nem hiába járatom a számat, fogjuk meg a poharat! — Tudod, hogy én voltam az, aki bevezettem a vasárnap délelőtti vetítést a kölyköknek? Este, ugye, nem járhatnak moziba . . . Ezért most már maradjon inkult a kölyöknép? Minden vasárnap vetítettem, rámentek a vasárnapjaim a kölykök kultiválására, de nem sajnálom, az ember ennyivel tartozik, ha zsivaj volt, megénekeltettem őket, hehe, én is úgy fújom ezeket az énekeket, mint nagyanyám a zsoltárokat. Micsoda hőség, hogy a fenébe nem fő meg Mámbó ebben a bőrkabátban, talán még az ágyban se veti le, tiszta kacagás, hihetetlen, az ember kisgyermekként, egy hatalmas mezővé nőtt, fehér papírlapon, egy durca ceruzával rajzolt farkassal! — Tartozik ennyivel az ember, nemcsak én, a tanügyi káderek is minden vasárnap . . . Vasárnapi tevékenység, ez már ugye nem is fungál. A feleséged is egészen biztosan . .. — Igen. De nem moziba viszi a gyerekeket, inkább játszani. Kell nekik a friss levegő. Színdarabot tanít nekik, s a szabadban próbálnak. A rómaiak, Vencel, őszinte emberek voltak, és törvénybe foglalták, hogy a gyereknek az anyja, nem pedig az apja számít, na, most azt képzelje el, hogy le volt 45
