Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - Lipcsey Ildikó: Erdélyi olvasónapló (Virt László: Márton Áron, a lelkiismeret apostola)
ben vegyenek a csíksomlyói búcsún részt. Az ugyanis 1946 óta, amikor a 150 000 fős tömeg némán tiltakozott a párizsi döntés ellen, politikai demonstrációnak is számított. 1948-ban Csíkszeredán 6000-en, Csíksomlyón 60 000-en jelentek meg. Ekkor Márton Áron fehér lovon, teljes püspöki omátusban megnyitotta az egyházi ünnepet, akárcsak 400 év óta minden évben az erdélyi katolikus püspök. Részt vett a délelőtti misén, híveivel együtt zarándokolt fel a Kissomlyó magaslatán fekvő Salvatos-kápolnához, melyet a néphit szerint, még I. (Szent) István király építtetett, végignézte a táncolókat, a passiójátékokat, meghallgatta a népi és egyházi énekeket. 1949 pünkösdjén Márton Áront az országút- ról rabolták el. Hívei legközelebb majd húsz év múlva láthatták viszont. A romániai magyar koncepciós perek áldozatai között egyaránt ott voltak az önálló Erdély hívei; akik kiszolgálták a román kommunista pártot: és ott volt Kurkó Gyárfás, aki a magyar nemzetiség érdekében szintén addig ment bele a kompromisszumokba, míg a jogegyenlőség legalább látszatra biztosítva volt, mint unokatestvére, Márton Áron. Sorsuk továbbra is hasonló. Márton Áron 1955 márciusában ugyan kiszabadult, de 1967-ig háziőrizetben tartották. Kurkó Gyárfás viszont csak 1964-ben, az általános amnesztia idején nyerte vissza szabadságát. Márton Áront fizikailag, Kurkó Gyárfást lelkileg törték össze a börtönévek. i * * * Közel évtizede, hogy Márton Áron nem tervez több népnevelő akadémiát, nem ad ki több körlevelet a más vallású honfitársai érdekében, nem követeli az önrendelkezési jogot, nem hangzanak fel többé a huszadik századi Erdély legnagyobb magyarjának szavai, hitelesen és megnyugtatóan, sem a kolozsvári Szent Mihályról elnevezett székesegyház faragott szószékéről, sem az Árpád-kori gyulafehérvári püspöki palotában tolókocsiból tanítványaihoz, hogy „Krisztusban szeretett testvéreim”... Nemzedékemnek, az 1945 utáni második nagy emigrációs hullám leszármazottainak, akiknek Magyarország az itthon, de az otthon Erdély maradt, nem adatott meg a személyes ismeretség. Mindenkinek van azonban egy története, idealizált és kiszínezett, csodatettéről, regénybe illő elrablásáról, emlékiratairól, melyek baráti vagy rokoni körben, borozgatás mellett — a bor féltve őrzött, hűvös és zamatos s természetesen a püspök úr pincéjéből való — előkerülnek a mesélő tarsolyából. Közel fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy a mesemondók töredékes életrajza után, a hittudományokban, Erdély történetében és a Márton Áron-i életműben jártas, elkötelezett magyarországi értelmiséginek, Virt Lászlónak köszönhetően olvashatjuk írásait, beszédeit. Virt kötete hódolat a lelkipásztor és az erdélyi magyarságért felelős gondolkodó emléke előtt. Magam, könyvét forgatva értettem meg, nagyanyám révén csíkmadarasi földim miért bíztat évről évre: hamarosan szentté, de legalább boldoggá avatják. Márton Áron, az újkori pogányok által meggyötört Gellért püspök, halála után is vigaszt nyújt népének. Mert ahogyan 50 éve, 1939-ben papírra vetette: „A hatalom Istentől van, és azért van, hogy Isten törvényének érvényt szerezzen, az igazság és szeretet parancsait megtartsa. S minden hatalom számára, amely ellenkező utakon jár, elkövetkezik a pillanat, amikor önteltsége következtében . . . nem tud a helyzetnek ura lenni . . . s megsértett jogrend, igazság és szeretet kel fel ellene és lesz úrrá fölötte.” 93
